2018-12-27 13:15:00• hírek • Közlemény

2019 első napján a Püspöki palota kápolnájában tartanak szentségimádást

Foto: szatmariegyhazmegye.ro
Foto: szatmariegyhazmegye.ro

Szűz Mária Istenanyaságának ünnepén, a Béke Világnapján egész napos szentségimádásra várják a híveket a Püspöki Palota kápolnájába - közli a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye a honlapján.

Az új esztendő első napján szentségimádás keretében találkozhatnak a hívek a Szentségi Krisztussal, adhatnak hálát, tehetik le terheiket, kérhetik a kegyelmeket nem csak a 2019-es esztendőre. Schönberger Jenő püspök a Székesegyházban tizenegy órától mutat be szentmisét, majd ezt követően, hozzávetőlegesen tizenkét órakor nyílik meg a Püspöki Palota, ahol este háromnegyed hatig imádkozhatnak a hívek különböző közösségek, csoportok vezetésében: a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek kongregációja, a Kálvária templom román- és német ajkú közössége, az önkéntes beteglátogatók csoportja, a „Szent József a munkás” katolikus férfiak szövetsége, a Mária Légió képviselői, valamint az Árpád-házi Szent Erzsébet Nőszövetség képviselői váltják majd egymást óránként a megadott sorrendben, a szentségimádás során.

 

Szeretettel várják a híveket, hogy kapcsolódjanak be a csaknem egész napos imába.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: