2016-12-14 16:19:02• hírek • Szatmár.ro

2017-ben akár 5 ezer háztartás kaphat komposztálót a polgármesteri hivataltól

Szabadulj meg a konyhai és kerti szerves hulladéktól úgy, hogy talajjavításra kitűnően alkalmas komposztot állítasz elő belőle! Ehhez a polgármesteri hivatalnál kell feliratkozni 2017 januárjában. Kétféle komposztáló berendezésből választhatnak majd a szatmári háztartások, ingyen - ameddig a készlet tart.

A Szatmár Megyei Környezetvételmi Ügynökség és a polgármesteri hivatal közösen kezdtek a Környezetvédelmi Alap által indított projekt lebonyolításához. A Komposzt-programban Szatmárnémeti 1,5 millió lejes pénzalapot kapott, amelyből komposztáló-berendezésekkel láthatja el a lakosságot. A cél, hogy minél kevesebb hulladék kerüljön a szeméttelepre, hiszen minden lerakott tonna hulladék után fizetnie kell a hivatalnak. Másrészt mindenki maga szabadulhat meg a szerves kerti vagy konyhai hulladéktól, úgy, hogy talajjavításra alkalmas komposztot készít belőle.

„A programban kétféle berendezés szerepel: az egyik a 300 lejes, szerves lebomlást lehetősé tevő tartály, a másik az 1500 lej értékű szerves aerob lebomlást lehetővé tevő forgó tartályos berendezés. Ezek értékét a Környezetvédelmi Alapból kapott összegből fizetjük ki" - magyarázta Békéssy Erzsébet, a környezetvédelmi ügynökség vezetője.

„Ha a 300 lejes komposztáló berendezéssel számolunk, akkor összesen 5 ezer háztartásba kerülhet ebből. Így drasztikusan lehetne csökkenteni a termelt hulladék mennyiségét" - magyarázta Kereskényi Gábor polgármester. „A hulladékszállítás jövője az, hogy mindenki annyi szemétdíjat fizet amennyit termel. Emiatt is fontos lenne, hogy sokan csapjanak le erre a lehetőségre" - fűzte hozzá Maskulik Csaba városi tanácsos.

A sajtótájékoztatón felszólalók kijelentették, hogy nagyon kíváncsiak, hogy hogyan reagálnak a lehetőségre a szatmáriak és hányan kérnek majd az ingyenes komposztálóból.

Az is kiderült, hogy ha sikeres lesz az első év, akkor valószínűleg a Környezetvédelmi Alap 2018-ban is megszervezi majd a programot, ugyanúgy, ahogy mondjuk a Zöld Ház vagy a Roncsautó programot is.

Akit érdekel a lehetőség, az 2017 elején a polgármesteri hivatal 11-es irodájában érdeklődjön a részletek felől - tudtuk meg a sajtótájékoztatón.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: