2014-01-10 17:40:25• hírek • Czinzel László

2014-ben új albummal jelentkezik a Bertici Fivérek

Bertici Öcsi és Bertici Attila, azaz a Bertici Fivérek
Bertici Öcsi és Bertici Attila, azaz a Bertici Fivérek

Bertici Attilával, a népszerű Bertici Fivérek zenekar tagjával beszélgettünk az elmúlt évről és az idei tervekről.

A szatmári mulatós testvérek számára igazán pörgősen telt a 2013-as esztendő - megjelent első lemezük és villámgyorsan befutott előadók és közönségkedvencek lettek Erdélyben és Magyarországon, sőt,  még a távolabbi magyarlakta vidékeken. Két teltházas koncertet tartottak Szatmárnémetiben, népszerűségüknek köszönhetően pedig a Muzsika TV Szatmárnémetiben rögzítette a Dallamokon át című produkció szilveszteri adását.

Szatmár.ro: - Attila, hogyan telt számotokra az elmúlt esztendő?

Bertici Attila: - Remek éven vagyunk túl, amikor felvetődött a lemez kiadásának gondolata, nem is hittük, hogy ilyen jól fogadja a közönség és hogy dalaink ilyen gyorsan slágerek lesznek. Nagyon köszönjük a közönségnek, a sok szeretetet amit tőlük kapunk minden koncert alkalmával. Friss zenekarként úgy érzem, igazán pörgős volt az évünk: 37 fellépésünk volt, közülük három Pozsonyban, de Magyarország és Erdély számos pontján is felléptünk. Pozíciónk gyorsan megerősödött a Muzsika TV-nél is, 2014-re több műsorba is láthattok minket - ott leszünk a Dallamokon át, Házibuli Attilával és a Frédy Showban is. A konkurens zenecsatrna is megpróbált magához csábítani minket, de mi hűségesek maradtunk a Muzsika TV-hez és az RTL Klubhoz.

- Ezek szerint elégedettek vagytok 2013-mal. Milyen terveitek vannak 2014-re?

- A következő év is jónak ígérkezik: 2014-ben megjelenik második albumunk, amelyen szintén a kedves barátunk, Sihell Ferry által írt dalok hallhatók. A dalszerzésben persze benne vannak a mi gondolataink, érzelmeink is. Csalódások, szerelmek, szomorúság és boldogság, meg az ami nagyon jellemez minket: szülőföldünk, Erdély szeretete. Első lemezünkön kilenc dal volt, az újon 12 lesz. Az irányvonal picit változik: kicsit popposabbak lesznek a dalok. Az albumunk címe Magyar a szívem lesz, ezt a dalt már ismerheti a szatmári közönség, ám az első lemezünkön nem szerepelt.

- Mikor és hol lesz az új lemez bemutató koncertje?

- Két lemezbemutatónk is lesz. Az elsőt Budapesten, a Bugsy Étteremben fogjuk tartani március 14-én, majd május 2-án a Szent György Napokon (Sepsiszentgyörgy) mutatjuk be az új lemez dalait az erdélyi közönségnek. Itt teljes zenekarral fogunk fellépni, ami kihívás és bizonyítási lehetőség is egyben.

- Szatmárnémeti lemezbemutató nem lesz?

- Szatmárnémetiben az elmúlt évben is többször felléptünk és 2014-re is több fellépésünk van már leszervezve. Nem szeretnénk, hogy a helyi közönség ránk unjon. Viszont egy hatalmas nőnapi bulit szervezünk március 7-én Szatmárnémetiben. Itt lesz velünk Ács Bálint, Brunner Márta, Sihell Ferry, Henna, Didi Lamour, a Rulett Zenekar, Győzike, Takáts Tamás (a legendás Karthago-ból), Aradszky László, Mc Hawer és Tekknő, Várkonyi András (a Barátok közt Vili bácsija), Tilinger Attila a Házibuli Attilából és Szaby a Magic Of Music produkcióból. Ezt a fellépést is rögzíti a Muzsika TV Dallamokon át produkciója és adásba is fog kerülni.

- Apropó, tévéfelvétel. Milyen visszhangja volt a szilveszteri adásnak, amit Szatmárnémetiben rögzítettek. Az biztos, hogy akik ott voltak, remekül szórakoztek!

- A Dallamokon át szilveszteri adása december 31-én este a Muzsika TV-t a negyedik legnézettebb magyar televízióvá tette az ünnepi periódusban - előtt az RTL Klub, a TV2 és az M1 végzett. Ez nagy siker, de nem csak a fellépők, hanem a közönség is hozzájárult ehhez. Olyan bulis társaságot, mint amilyet Szatmárnémetiben látott a stáb, nem sok helyen látni - mondták a felvétel után.

- Hol láthatja még a közönség a Bertici Fivéreket a közeljövőben?

- A tévében mindenképp ott leszünk, mert szerződtünk több videoklip legyártására. Most éppen négy van készülőben. Tényleg, nem tudsz egy szép párt, akik szerepelnének az egyik klipünkben?

- Többet is, de nem szeretnék ismerősöket ajánlgatni...

- Örülnénk neki, ha a Szatmár.ro olvasói közül jelentkezne egy pár, akik ráérnének és kedvük is van egy január 12-i klipforgatáshoz. A fényképes jelentkezéseket a berticifiverek@gmail.com-ra várjuk.

- Biztos lesz jelentkező. Már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy hol lehet jegyet kapni a nőnapi bulira?

- A jegyeket január 15-én, reggel 9-kor kezdjük árulni a Netmusic hangszerkereskedésekben - a Dana Kereskedelmi Komplexum első emeletén illetve a filharmóniával szembeni boltban. Érdemes sietnie annak, aki ott akar lenni a bulin, mert a jegyek száma korlátozott, a szilveszteri tévéfelvételre pedig két nap alatt elfogyott az összes jegy!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: