2013-03-12 15:41:04• hírek • Szatmár.ro

2013 a Balesetmentes Közlekedés Éve a Szatmár.ro-nál

A Szatmár.ro harmadik tematikus évében a balesetmentes közlekedés áll a középpontban.

Olvasóink már megszokhatták, hogy a Szatmár.ro hírportál minden évben kiválaszt egy-egy közérdekű témát, amellyel cikksorozatokon keresztül különböző saját szervezésű megmozdulásokig kiemelt figyelemmel foglalkozik. A 2011-es év az Egészséges Életmód éve volt, 2012-ben pedig a környezettudatosság volt a tematikus évünk témája. Az idei évet a Balesetmentes Közlekedés Évének kiáltottok ki, nem véletlenül!

2001 és 2008 között 25 százalékkal nőtt a halálos közlekedési balesetek száma Szatmár megyében. 2012-ben összesen 160 személy szenvedett súlyos sérüléseket, 33-an pedig életüket vesztetették Szatmár megye közútjain. A megyében egyébként a tavalyi évben 286 olyan baleset történt, melyek esetében a rendőrség is vizsgálódott az ügyben. A Szatmár.ro célja, hogy 2013-ban nagyobb hangsúlyt fektessen a tudatosításra, a figyelemfelkeltésre, a biztonságosabb közlekedésre.

A tematikus év során nem csak cikkekben fogunk a balesetmentes közlekedéssel foglalkozni, hanem több nagy rendezvényen is ott leszünk: például a Partiumi Magyar Napokon, a Családi Hétvégén vagy Szatmárnémeti Város Napján. A Szatmár.ro önkéntesei ezeken a rendezvényeken informáló kampányt fognak folytatni arról, hogy hogyan kerülhetjük el a baleseteket, hogyan közlekedhetünk biztonságosabban.

A kezdő motorosok számára jó tanács, hogy motorválasztáskor lehetőleg ne egyből egy nagy teljesítményűt válasszunk. Kezdők számára a 125-250 köbcentis motor az ideális, a tapasztalat növekedésével pedig a teljesítmény is növekedhet.

Az idei tematikus évünk aranyfokozatú támogatója a Global Assistance biztosítási bróker cég valamint az Autowebshop.ro interenetes webáruház. Ezüstfokozatú támogatóink a First Drive Autósiskola és a szatmárnémeti Automeister.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: