2010-04-13 15:36:52• hírek • Balog Anita

2011: népszámlálás Romániában

Szatmárnémetiben is összegyűltek a megye elöljárói és a polgármesteri hivatalok vezetői, hogy részt vegyenek az Emil Boc és Vasile Blaga által tartott videokonferencián, melynek témája a 2011-ben esedékes népszámlálás volt. Legutóbb 2002-ben tartottak népszámlálást Romániában.

2011 októberében, 22 és 31 között kerül sor Romániában a népszámlálásra - rendhagyó módon, ugyanis ez lesz az első alkalom, hogy az ország EU tagként népszámlálást szervez, illetve nem a megszokott tízévenként, hanem a legutóbbi számbavételhez képest kilenc évre fogják összesíteni az ország lakosságát.

Emil Boc bejelentette: maximális komolyságot és a törvények betartását várja mindazoktól, akik a népszámláláson dolgozni fognak. A költségekre megvan az elkülönített összeg, amit többek között számlálóbiztosokra, nyomtatványokra, raktárhelyiségek bérlésére fognak költeni. A tervek szerint az adatok begyűjtésén közel 120 ezer személy fog dolgozni, akik főképp a tanügyben, polgármesteri hivatalokban dolgozók és az egyetemisták soraiból kerülnek majd ki.

A népszámlálás célja a lakosok számának és területi megosztottságának minél pontosabb felmérése, valamint a lakások számának és lakáskörülményeinek a feltérképezése. A népszámláláson az országban állandó lakhellyel rendelkező román állampolgárokat, valamint más állampolgársággal rendelkező, vagy állampolgárság nélküli személyeket vesznek nyilvántartásba. Ugyanakkor nyilvántartásba veszik a lakóépületeket, a tulajdonformától függetlenül. Az állampolgárok kötelesek, saját felelősségükre, helyes és teljes információkat adni.

A kormány a beérkező adatokat a tervek szerint 2013-2014-ig dolgoztatja fel teljes egészében. A statisztikai adatok aktualizálása mellett a népszámlálás többek között arra lesz jó, hogy pontosabb képet kapjanak a romániai népvándorlásról, ami a hosszú távú fejlesztési stratégiák szempontjából is nagy fontossággal bír.


A népszámlálással kapcsolatban tartott videókonferenciát Emil Boc
A népszámlálással kapcsolatban tartott videókonferenciát Emil Boc


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: