2019-03-13 15:09:34• hírek • Szatmar.ro

17 bozóttűzhöz riasztották a megyei katasztrófavédelmet mindössze 14 nap alatt

A tarlóégetés még felügyelet mellett is veszélyes! Ezt sok gazda még a mai napig sem ismeri fel, és eképp próbálja fertőtleníteni, előkészíteni a földjeit – az erre vonatkozó hivatali előírásokat figyelmen kívül hagyva.

A Szatmár Megyei Katasztrófavédelmi-felügyelőség Facebook oldalán osztotta meg a statisztikát, miszerint 17 bozóttűzhöz riasztották őket az elmúlt 14 nap alatt. Felháborodásuk jogos, hiszen a sok esetben felvilágosulatlan, az erre vonatkozó szabályokat nem ismerő gazdák hibájából a környező vegetáció és a lakott területek épületei is veszélybe kerülhetnek. A rizikó mellett a környezetszennyezéssel sem, illetve a termőföldben okozott kárral sem számolnak.

 

A tűzoltóság közösségi média bejegyzésében arra kéri a földművelőket, hogy tájékozódjanak megfelelően a tarlóégetéssel kapcsolatban, tartsák be az erre vonatkozó előírásokat és legális úton hajtsák végre a „tavaszi tüzes nagytakarítást.”

 

Február végétől, az elmúlt két hétben a hivatásos és az önkéntes lánglovagok összesen 17 ilyen esetben jártak el megyeszerte – csupán az emberi gondatlanság és tájékozatlanság miatt.

 

A katasztrófavédelem a lakosság segítségét kéri abban, hogy „égetős” terveik előtt az erre vonatkozó jogszabályokról és előírásokról kérdezzék meg a helyi polgármesteri hivatalt. Az önkormányzatok ingyen és bérmentve nyújtanak felvilágosítást az ügyben.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: