2015-04-09 16:57:26• hírek • Szatmár.ro

Településfejlesztési lehetőségekről értekeztek Szatmárnémetiben

Szatmárnémetiben folytatódott a Falufejlesztés európai pénzalapokból elnevezésű tájékoztató jellegű fórum, melynek keretében április 9-én, csütörtökön a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap önkormányzatokra vonatkozó várható kiírásairól esett szó. Az eseményt Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a Szatmár Megyei RMDSZ-szel közösen szervezte.

Sógor bevezetőjében hangsúlyozta: a tervezés időszakában vagyunk, amikor az önkormányzatainknak is számba kell venni a fejlesztési prioritásokat és fel kell készülniük azoknak a forrásoknak a lehívására, amelyek az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési időszakában rendelkezésünkre állnak.

Ilyés Szabolcs pályázati szakértő a 2007-2013-as időszak statisztikai mutatói kapcsán elmondta, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Program kihasználtsága 80% körül mozog, Romániában ez a leginkább kihasznált európai pénzforrás. Ebből a pénzalapból több mint 3.800 km községi út, 1600 erdei és ugyanennyi kilométer mezei út újul meg, több mint 2.900 km vízhálózatot és 4.345 km csatornahálózatot javítanak fel országszerte. A projekteket 2015 szeptember végéig kell befejezni, ellenkező esetben a pályázók elvesztik a támogatást és a következő pályázati ciklusban is hátrányos helyzetbe kerülhetnek. - Bár uniós szinten csökken a mezőgazdaságra szánt keret, Románia tekintetében növekszik. A program pályázati kiírásai alapjaiban nem változnak, de újdonságként megjelennek a gyümölcstermesztés után járó támogatások - hangsúlyozta Ilyés Szabolcs.

A találkozón részt vett Magyar Lóránd, a Szatmár Megyei Vidéki Beruházás-finanszírozási Ügynökség osztályvezetője is, aki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Program tapasztalatairól, illetve a helyi specifikumokra kitérve a várható újdonságokról, tartott ismertetőt.  Mindkét szakember kiemelte és felhívta az önkormányzati vezetők figyelmét a program 7.2-es tengelyére, amely a kisléptékű vidéki infrastruktúra fejlesztésére irányoz elő európai pénzalapokat. Ennek keretében eltűnnek az integrált pályázatok, így legtöbb 1 millió eurót, kistérségi társulás esetében pedig legtöbb 4 millió eurót pályázhatnak meg különböző infrastrukturális beruházásokra az önkormányzatok - ismertették a program változásait. Kihangsúlyozták továbbá a 7.6-os fejezetet is, amelynek 200 millió eurós kerete az épített örökség védelmét szolgálja, a kiírás a B-kategóriás műemlékek felújítására nyújt támogatást önkormányzatok számára is. Az A-kategóriás műemlékek modernizálását a Regionális Operatív Program támogatja majd, több mint 300 millió eurós keretösszeggel.

A polgármesterek figyelmébe ajánlották továbbá a program 4.3-as kiírását is, amely mezei és erdei utak felújítását célozza. Magyar Lóránd szerint Szatmár megyében elsősorban a mezei utakkal kell foglalkozni és olyan útvonalak felújítását kell tervbe venni, amelyek feljavítása tehermentesíteni tudja a megyei, esetleg nemzetközi útszakaszokat, ezek a projektek ugyanis nagyobb eséllyel nyernek finanszírozást.

Az eseményt összegezve Sógor elmondta, nagyon jó példák vannak arra, hogy az egyes települések egymással együttműködve olyan beruházásokat tudtak megvalósítani, amelyeket önállóan aligha vihettek volna véghez, ezért is érdemes közös, kistérségi projektekben gondolkodni. A képviselő hangsúlyozta: Románia számára talán az utolsó nagy fejlesztési esélyt jelenti a 2014-2020 közötti felzárkóztatási források megfelelő felhasználása, ebben a folyamatban pedig a magyar vezetésű önkormányzatok sem maradhatnak le. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy már a tervezés fázisában kellőképpen alapos munkával térképezzék fel a lehetőségeket és szakszerűen vágjanak bele az uniós pénzek megpályázásába.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: