2019-01-12 07:47:40• hírek • Bede Emőke

171 szabad állás vár betöltésre Szatmár megyében

Ismét közzétette a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) a szabad állások listáját: a közlemény szerint a legutóbbi összesítéskor 171 betöltendő helyet jegyeztek a megyében.

A 171 hely közül pusztán 16-hoz szükségeltetik felsőfokú végzettség, 123 helyre azok is jelentkezhetnek, akik középfokú képézésben vettek részt, a fennmaradó 32 helyre pedig képzés nélkülieket is felvesznek. A szabad állások listáját böngészve azonban nem csak ennyi derül ki, hanem az is, hogy leginkább biztonsági őrökre és alkatrészösszeszerelőkre van szükség a megyében. Előbbiből 13-at alkalmaznának, utóbbiból pedig 22-nek tudnak helyet biztosítani. Ugyanakkor könnyen találhat magának állást az is, aki bolti eladó szeretne lenni, hiszen Szatmár megyében nyolc eladói helyre is munkatársat keresnek.
 

Bár ezekre a területekre keresik a legtöbb alkalmazottat, szinte minden foglalkozáskörbe keresnek egy-két, vagy akár több személyt is. Az ügynökség listája szerint keresnek pl. öt kasszást, öt termelési mérnököt, két autószerelőt, öt felszolgálót és négy teherautósofőrt is.
 

Most csak azokat a szakmákat soroltuk fel, melyekből a legtöbb emberre van szükség, de további információkért mindenképp érdemes felkeresni az AJOFM honlapját is, illetve felvenni az ügynökséggel a kapcsolatot. Az érdekeltek keressék fel az ügynökség székhelyét, melyet a Ion Ghica utca 36. alatt lehet megtalálni, vagy tárcsázzák a már jól ismert telefonszámot, a 0261 770 237-et.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: