2010-01-18 17:52:31• hírek • Parajdi Andrea

16 millió lej hiányzik a város kasszájából

Megkapták a házi feladatot Ilyés Gyula polgármestertől a városi tanács tagjai. Találják ki, hogyan lehetne az idei év költségvetésének kiadási és bevételi oldalát kiegyenlíteni, amikor a legminimálisabb kiadásokkal számolva mintegy 16.723.165 lej hiány mutatkozik a helyi büdzséből. Tavalyi évhez képest az első becslések szerint hozzávetőlegesen 65 millió lejjel fogunk többet költeni.

Várhatóan február elején érkezik meg a Szatmárnémetit érintő országos költségvetés részletes lebontása, ám Ilyés Gyula polgármester már most elkészítette az első becsléseket, hogy a helyi tanács tagjainak mihamarabb felvezethesse a megoldásra váró problémákat. Ahhoz képest, hogy a tavalyi évhez viszonyítva idén 3%-os bevételnövekedés várható, sőt idén teljesen nulláról, adósságok nélkül kezdjük az esztendőt (tavaly egy millió eurós adóssággal indítottunk) mégis sokkal nagyobb kihívást jelent a 2010-es költségvetés kiegyenlítése.

lyés Gyula azt mondja, minden probléma abból ered, hogy drasztikusan megnövekedtek az adminisztrációs költségek, és idén olyan fejezeteket kell megfinanszírozni, amelyekre tavaly nem kellett összegeket fordítani. Ebben az évben a költségvetés minden egyes pontján ahogyan lehetett csökkentették a kiadásokat, csakhogy néhány példát említsünk: ami a Polgármesteri Hivatal kiadásait illeti, idén 3 millió lejjel kevesebbet költenek az alkalmazottak fizetésére (15%-al csökkentették a béreket), a mindenféle anyagi költségeket pedig több mint két millió lejjel redukálták.

Az elvégzett statisztikák szerint az oktatás területén 174.744.940 millió lejre lenne szükség, ezt 143.173.520 lejig tudták csökkenteni. Ilyés kifejtette, az iskolák projektjei közül egyelőre csak a Ioan Slavici Főgimnázium 2 millió euró értékű projektjéhez biztosítják az önrészt. Az idei évre meghatározott összeg még így is jóval több mint a tavalyi évi kiadás, akkor ugyanis 97.816.132 lejt igényelt a helyi tanügy működtetése. Amúgy az idei esztendőben a városnak annyi uniós pályázata van, hogy összesen 7.049.230 lejt kell önrészek biztosítására fordítson, holott tavaly alig 30.362 lejt költöttek erre a célra.


Megkapták a házi feladatot Ilyés Gyula polgármestertől a városi tanácsosok: hogy lesz a kiadás-bevétel=nullával?
Megkapták a házi feladatot Ilyés Gyula polgármestertől a városi tanácsosok: hogy lesz a kiadás-bevétel=nullával?


Az egészségügy területén is nőttek a kiadások a tavalyi 596.851 lej helyett, idén 1.808.000 lejre van szükség. A kultúra és sport fejezeténél is nagyobb összeget jegyeznek a tavalyinál, idén 7.885.500 lejt költenek, a 2009-es 6.634.345 lej helyett.

A polgármester elmondta, zöldövezetek karbantartására 2.430.000 lejt fordítanak, annyit, amennyit a leszerződött cégeknek kell kifizetni, új zöldövezetek létesítésére 2010-ben nem futja majd.

A 2010-es esztendő elsőként összeállított költségvetés-tervezetét sokáig lehetne még ragozni, ám mindaddig, amíg ezek csak becslések, kár lenne elmerülni a részletekben. A fontos az, hogy az első számítások szerint idén 257.395.914 lejre van minimálisan szüksége a Polgármesteri Hivatalnak ahhoz, hogy fedezni tudja a kiadásait (tavaly 195.402.252 lejből gazdálkodtak). Ám a bevételeket 240.672.749 lejre becsülik (ebből csupán 100.893.100 lej saját jövedelem), tehát mintegy 16.723.165 lej deficit mutatkozik. Ergo: adott a feladat a városi tanácsosoknak, az elkövetkezendő egy hónapban találják ki, hogyan lehetne a kiadás és bevétel mérlegét egyenesbe állítani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: