2019-09-04 08:03:10• hírek • Bede Emőke

16 megye, 140 házkutatás, egyetlen adócsalási ügy

Képünk illusztráció.
Képünk illusztráció.

A Maros Megyei Rendőr-felügyelőség és a gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztály a keddi nap során 16 megyében összesen 140 házkutatást tartott különféle cégeknél és közintézményeknél, valamint magánszemélyek lakásaiban, ugyanis azzal gyanúsítják őket, hogy részt vettek megyehatárokon átnyúló adócsalási ügyben.

A házkutatások Maros, Beszterce-Naszód, Botosani, Brassó, Braila, Buzau, Kolozs, Kovászna, Dambovita, Galati, Máramaros, Prahova, Szatmár, Szilágy, Szeben és Valcea megyékben zajlottak.


A nyomozás során a hatóság megállapította, hogy 2017 és 2019 között egy Maros és egy Brassó megyei építkezési cég képviselői a törvényes kereteken kívül értékesítették az épületbontásokból származó hulladékot, illetve több ipari csarnokot is építettek engedély nélkül. Mindemellett élőállatokkal is kereskedtek, azonban a könyvelésben ennek nyoma sem volt, mint ahogy maguknak az állatoknak a származását sem lehetett lenyomozni Az illetékes sszerv tájékoztatása szerint 10 személyt állítottak elő a fentebb megnevezett bűncselekményekkel kapcsolatban, az ügyben pedig folytatják az eljárást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: