2015-04-30 12:10:12• hírek • Szatmár.ro

16 ANL- lakás épül fiatal orvosoknak

A megyei tanácsosok megszavazták a Tudor Vladimirescu utca 7. szám alatti épület lebontását.

A Szatmár Megyei Tanács rendes havi ülésén a tanácsosok két határozati pontot is elfogadtak a fiatal orvosoknak épülő bérlakások kapcsán. Egyrészt megszavazták, hogy a Tudor Vladimirescu utca 7. szám alatt található, rossz állapotban levő épületet lebontsák, illetve elfogadták a dokumentációit az ugyanott építendő 16 lakásos ANL-tömbháznak.

A háromemeletes, egykoron a Szatmár Megyei Kórház archívumaként, majd az orvosi kamara székhelyeként használt épület helyén húzzák majd fel a 16 lakásos lakóházat, amelyben szállásra lelhetnek majd az ifjú egészségügyi dolgozók.

A tervek szerint az ANL építi meg a lakásokat a területre, amelyet a Szatmár Megyei Tanács bocsájt a rendelkezésére. Az épületben nyolc garzon és nyolc kétszobás lakás lesz kialakítva. Ezt a fiatal orvosok az ANL-től bérelhetik majd, a lakásügynökségnél alkalmazott nagyon kedvező áron.

A tanácsülésen Virgil Enatescu tanácsos szóba hozta, hogy a lebontásra ítélt épületben egykor orvosi szakkönyvek könyvtára működött, a könyvek viszont most a kórház egyik termébe vannak bezsúfolva. Adrian Stef tanácselnök kijelentette: a Szatmár Megyei Könyvtárral fog tárgyalni ezeknek a könyveknek az elhelyezéséről.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: