2014-09-23 09:18:34• hírek • Blikk.hu

15 millió forintot fizetett Szabó Zsófiért az RTL Klub

Tizenötmilliót fizetett Szabó Zsófiért az RTL Klub. Korábban nem volt példa arra, hogy az RTL Klub fizessen egy olyan ember után, akit a konkurenciától csábított át.

Ebbe persze az is belejátszik, hogy eddig leginkább a TV2 volt az, amely pártfogásba vette az RTL Klub felfedezettjeit, mint például VV Alekoszt, VV Cristofelt, legutóbb pedig Ördög Nórát. Szabó Zsófi az első, akiért ők fizettek komoly összeget.

A Blikk megtudta, ahhoz, hogy Zsófinak sikerüljön átigazolni a konkurens csatornához, amit egyébként felmondását követően a versenykorlát miatt csak kötbér ellenében tehet meg, az RTL Klubnak a zsebébe kellett nyúlnia.

- Tizenötmillió forint, ennyit kért a TV2 azért, hogy elengedje Zsófit, amennyiben ezt nem fizették volna ki, a színésznő nem tudott volna átigazolni, csupán akkor, ha ő maga vállalja ezt a terhet - mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő, a TV2 berkeiben jártas személy, akinek információjával kapcsolatban egyik érintett csatorna sem kívánt nyilatkozni.

Érdeklődtünk Szabó Zsófinál is, mit szól hozzá, hogy 15 milliót fizettek érte, a szőkeség azonban elzárkózott a nyilatkozattól.

Ha azonban megnézzük, hogy a TV2 korábban milyen súlyos milliókat fizetett már ki csak azért, hogy elhappoljon egy-két, az RTL Klub által felépített sztárt, ez a tizenötmilliós összeg nem is tűnik nagynak. Ahogy arról korábban a Blikk beszámolt, a ValóVilág negyedik szériájának győzteséért, Alekoszért anno húszmillió körüli összeget fizettek ki. A TV2 az ÖsszeEsküvők című valóságshow-jába igazolta le az okostojást, aki váltásával még a nyereményeit is kockára tette. A per azóta sem zárult le Alekosz és az RTL Klub között, a csatorna ugyanis a szerződésszegés miatt visszakövetel mindent, amit a győzelemért adott.

Kíváncsi a folytatásra? Ide kattintson, a Blikk.hu-n elolvashatja!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: