14. Kölcsey emlékfutás - Tasnád környékének legnagyobb tömegsport eseménye


Pakulár István és Pakulár Bú Julianna lelkészházaspár szervezésében augusztus 5-én, idén már tizennegyedik alkalommal került sor a Kölcsey emlékfutásra.
Pakulár István lelkész ötlete alapján, legelőször 2010-ben szervezték meg az emlékfutást, amelyet ugyancsak a tasnádi Pacular lelkészházaspár szervezett meg. Azóta már hagyománnyá vált, s minden évben nagyon sokan rajthoz állnak, hogy végigfussák vagy kerékpározzák a nagyjából 8 km-es távot.
Pakulár Bu Júlianna lelkésztől megtudtuk, hogy az emlékfutás célja mindenek előtt , hogy népszerűsítsék Kölcsey Ferenc szülőfaluját, Sződemetert, továbbá, hogy így is tisztelegjenek a Himnusz írójának emléke előtt. Kezdetben a fiatalokat célozták meg, azonban az évek során igazi családi eseménnyé nőtte ki magát az emlékfutás, amely a környék legnagyobb tömegsport rendezvénye is egyben.
A megközelítőleg 8 km-es távot nemcsak futva, de kocogva, sétálva, illetve kerékpáron is meg lehet tenni. Hogy ennyire sikeres lett ez a program, mindenképp hozzájárult a precíz szervezés és a kiváló hangulat.
Az idei program is követi a megszokott menetrendet: regisztráció és pólóosztás reggel 9 órától a tasnádi református templom előtt, s innen 9:45-kor indulnak azok, akik lépésben teszik meg a távot, és 10 órakor a futók és kerékpárosok.
A város végéig rendőri kísérettel halad majd a menet, s négy helyen állítanak fel vízosztó pontot, ahol a futók felfrissülhetnek. A résztvevőket végig mentő kíséri. A táv a sződemeteri Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ udvarán ér véget.
Érdemes végig haladni a távon, hiszen a befutókat bográcsos, üdítő italok, fánk várja. Pihenés, étkezés után közös himnuszénekléssel zárul az esemény.
Az eseményre való jelentkezés regisztrációhoz és díjhoz kötött. A regisztrációs díj 14 év alatt 15 lej, 14 év felett 25 lej.
Érdeklődni lehet: 0751580282-es és 0756096516-os telefonszámokon vagy a pakularsunu@gmail.com email címen.