2017-04-20 10:08:30• hírek • Szatmár.ro

12 ezer lej gyűlt a Reménysugár program 15 éves évfordulóját ünneplő jótékonysági esten

Színvonalas előadások és képzőművészeti alkotások árverése tette felejthetetlenné az Északi Színház termében tartott rendezvényt.

Tizenöt éves a Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programja, amelynek célja a daganatos betegségben szenvedő gyerekek és családjuk felkarolása és segítése. A gyógyítási folyamat támogatása mellett a programban dolgozó önkéntesek segítenek az utógondozásban és a beteg gyermekek rendkívüli kívánságainak teljesítésében. Kirándulásokat szerveznek a gyerekeknek és élmény-rendezvényekkel, táborokkal segítenek elfelejteni a betegség szomorú napjait. A programról bővebben itt lehet olvasni.

A szerda este megtartott jótékonysági esttel az alapítvány meg akarta köszönni a szatmáriaknak a segítséget, amit a program támogatásában nyújtottak az elmúlt 15 évben. Mert a program működését adományokból, felajánlásokból finanszírozzák, az ebben dolgozók pedig önkéntes munkával járulnak hozzá a gyermekek és családok életének könnyítéséhez.

A jótékonysági est folyamán felléptek mások mellett a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai, a Kolozsvári Állami Magyar Opera énekesei, a Harag György társulat tagjaiból álló Beatles emlékzenekar és a szatmári román színtársulat ImproStim nevű improvizációs csapata. Az est folyamán többször is színpadra léptek a budapesti Fairy Tales ír sztepptánc-csapat táncosai is.

Az előadásra érkező nézők bőkezűen adakoztak: az előadás végén a szervezők 9500 lejnyi adományt jelentettek be, amiből 3 ezer lej szatmárnémeti képzőművészek alkotásainak árverésén folyt be. De nem csak az érkezők, hanem a távozók is adakoztak, így jött össze az összesen 12 ezer lejes támogatás, amit természetesen a Reménysugár program működtetésére, élményprogramok megszervezésére fognak költeni.     

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: