2015-12-21 19:36:40• hírek • Szatmár.ro

1280 csomag érkezett a kérő szóra

Harmadik alkalommal töltötték meg magánszemélyek, civil szervezetek, valamint iskolai-, egyházi- és munkaközösségek az RMDSZ Szatmár Megyei Nőszervezetének hívó szavára a szatmárnémeti székházat bohókás, vidám, színes papírokba burkolt, szeretettel készített csomagokkal.

A cipődoboz-akció kettős célt szolgált már a legelső meghirdetésekor a világon: egyrészt ugye karitatív céllal, jól logisztikázható ajándékokat juttatnak el a gyűjtők a kedvezményezettekhez, másrészt viszont - s ez sem kevésbé fontos - arra tanítja meg a gyermekeket s persze velük együtt a felnőtteket is, hogy meg lehet és meg is kell osztani azt az akár keveset is, amink van, hiszen vannak olyanok, akiknek a kissé elhasználódott játék igazi kincs.

"Szatmár megyében idén több település is bekapcsolódott a gyűjtésbe, hiszen a nőszervezet hálózatai kiterjedtek lettek, de gyűltek a dobozok gyülekezeteknél, munkahelyi közösségek fogtak össze a gyermekek érdekében és iskolások osztották meg kincseiket nélkülöző társaikkal" -  nyilatkozta Major Melinda, a nőszervezet elnöke, a Mosolygó karácsony akcióval kapcsolatban.

Balogh Enikő, a megyei nőszervezet ügyvezető elnöke, aki egyben a legfőbb logisztikai irányítást is végezte, ami az ilyen típusú karitatív akcióknál a legbonyolultabb feladat, elmondta, hogy mivel idén is sikerült az eredeti célcsoport számát messze meghaladó mennyiségű cipődobozt összegyűjteni, ezért a szegényebb vidékekre is juttattak a gyermekeknek meglepetést. Csomagok jutottak Majtény községbe, Tasnádszántóra, Érkőrösre, Szabosdobra, Pelére, Sződemeterre, Tasnádcsányra, Hiripre, Szatmárgörbedre, Irinybe, Dengelegre és Szilágypérbe is, de gyűjtöttek Szatmárnémeti mellett Nagykárolyban, Sárközön, Túrterbesen, Lázáriban, Erdődön és Sándorhomokon is.

Rekordszámú, közel 1300 csomag érkezett az akcióban a szervezőkhöz. Voltak közösségek, akiki igen kitettek magukért: a Református Gimnázium több min 200, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium 170, a Nagykárolyi Elméleti Líceum több mint 100 csomaggal járult hozzá a sikerhez.

„Szeretnénk köszönetet mondani, hiszen mi sem bizonyítja jobban, mint ez az akció, hogy az összefogásnak még mindig van ereje Szatmár megyében" - zárta a nőszervezet beszámolóját Major Melinda, aki megsúgta azt is, hogy januárban szintén országos kampányhoz csatlakozik majd a megyei szervezet egy olyan előadással, amelyre minden anyának meg kellene jelennie a lányával vagy más nőtársával együtt, mert életmentő információk hangzanak majd el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: