2016-08-31 15:57:56• hírek • Szatmár.ro

10 nap, 150 program, 70 ezer látogató

"Véget értek a 15. Partiumi Magyar Napok rendezvényei, ismét sikerült bebizonyítanunk azt, hogy a PMN a régió legjelenősebb és legszínesebb rendezvényévé nőtte ki magát az évek során "- erről és további érdekes információkról tájékoztatták a sajtó képviselőit a PMN szervezői.

Stier Péter főszervező elmondta: mindent összevetve az egyik legsikeresebb PMN volt az idei, amit a számok igazolnak a legjobban, hiszen a rendezvény 10 napja alatt közel 70 ezer ember volt kíváncsi a különböző kulturális és művészeti programokra. Köszönet illeti a támogatókat és a társszervező civil szervezeteket, médiapartnereket, de a legnagyobb hálával mégiscsak a közönségnek tartoznak a szervezők, akik évről évre többen látogatnak ki a Partiumi Magyar Napok rendezvényeire. Stier Péter ugyanakkor hozzátette: idén jelentős számmal vettek részt a PMN programjain a román ajkú lakosság tagjai is, ami szintén hatalmas pozitívumként értékelhető.

Szőcs Péter, a szervező Identitas Alapítvány elnöke ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy idén egy 360 fős reprezentatív közvéleménykutatás is zajlott a PMN 10 napja alatt, mely alapján elmondható, hogy a résztvevők 65 százaléka teljes mértékben elégedett volt a rendezvénnyel, 33 százalék nagymértékben volt elégedett és csupán 1,6 százalék az az arány, akik szerint van még hova fejlődni. A legnagyobb érdeklődés ezúttal is a nagykoncertek (R-Go, István, a király, Magna Cum Laude) iránt volt, de jelentősen nőtt a különböző színházi előadások és komolyzenei koncertek nézettsége is. Szőcs Péter az elégedetlen kritikákkal kapcsolatban megjegyezte, a negatív kritikából lehet a legjobban építkezni, így ezeket is szem előtt tartják a jövőre nézve.

A sajtótájékoztatón a főszervezők mellett részt vett Kereskényi Gábor polgármester is, aki elmondta: a legtöbb negatív visszajelzés a PMN idei 10 napossá "nyúlásával" kapcsolatban érkezett, ezen a szervezőcsapat jövőre a vonatkozó konklúziókat levonva, valószínűleg változtatni fog. A polgármester hozzátette: mindent egybevetve egy nagyszerű rendezvénysorozatnak lehettünk részesei, jövőre pedig újult erővel, még színvonalasabb programokkal ismét együtt tehetjük a Partiumi Magyar Napokat a régió legszínesebb rendezvényévé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: