2014-09-12 08:15:44• hírek • Blikk.hu

Luxemburgba viszi a pénzét Győzike

Kimenekíti a pénzét az országból Gáspár Győző? A showman, akinek jelentős adótartozása van, Luxemburgban nyitott ruhaüzletet, ahová egyelőre nem ér el a magyar adóhatóság keze.


Ahogy arról a Blikk már több alkalommal beszámolt, Gáspár Győzőnek többször is akadt gondja az adóhatósággal. Két évvel ezelőtt adócsalásért első fokon 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Salgótarjáni Városi Bíróság, feleségét, Gáspárné Balla Beátát 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönre. A házaspár azért állt bíróság előtt, mert 2005-ben és 2006-ban 27,5 millió forint személyi jövedelemadót titkoltak el, az összeget 76,4 milliós jövedelmük után nem fizették be.

A NAV szégyenlistájáról, amelyen a 180 napon keresztül, folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással érintettek szerepelnek, azóta sem sikerült lekerülniük, pedig közel egy éven keresztül szerepeltek például a TV2 Édes élet című show-jában, amelyből rendszeres jövedelmük származott. Hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kért-e végrehajtást a fizetésükre, adótitok miatt nem lehet tudni, akkor azonban a NAV szóvivője elmondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fennálló tartozásokat behajtsák.

Könnyen elképzelhető, hogy Győző éppen ezt szeretné kikerülni, és ezért nyitott üzletet Luxemburgban.


A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható, kattintson!

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: