Hittan tantárgyversenySzombaton délelőtt római katolikus hittanból mérték össze a tudásukat a megyei diákjai. A dolgozatok kijavítását követően az V. osztályosok közül Kiss Tamás (Nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola) és Kovács Péter Zoltán (Nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola) bizonyult a legjobbnak, mindketten első) helyezettek lettek. A hatodikosok legjobbja Akkerman Kinga (Nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola) lett, a hetedikesek közül első helyezést ért el Beiland Arnold (Nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola), a nyolcadikosok kategóriájában pedig Vizvári Stefánia (Mezőpetri Általános Iskola) írta a legjobb dolgozatot. A líceumi diákok külön csoportokban versenyeztek aszerint, hogy teológiai vagy világi osztályból érkeztek-e. A középiskolások között, a kilencedik osztályban Fekete László (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont) bizonyult a legfelkészültebbnek a teológiai osztályba járók közül, a világi osztályosok versenyét Gázsa Gergő (Kölcsey Ferenc Főgimnázium) nyerte. A X. osztályosok közül Borbély Henrietta (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont) és Rózsa Henrietta (Aurel Popp Művészeti Líceum) nyerte a teológiai illetve a világi osztályok versenyét. A teológiai XI. osztályosok között Paulik Hilda (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont), a világiak között pedig Mosoni Noémi (Kölcsey Ferenc Főgimnázium) győzedelmeskedett. A végzős teológiai osztályok versenyét Simon István (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont), a világiakét pedig Schmidt Réka (Kölcsey ferenc Főgimnázium) nyerte.
6 felhasználó értékelte a hírt. Értékelések átlaga:5.00
Hozzászólások megtekintése
Új hozzászólás írásához regisztráció és belépés szükséges! Regisztálj ITT, egy percet vesz igénybe. |
|

