Vidám Versek Versmondó Versenye

2010.03.21. | szatmar.ro | megye verseny vers
Ajánlom másnak
Vidam_Versek_Versmondo_Versenye
Kapcsolódó hírek:

Szombaton rendezték meg a népszerű Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszát.

A Vidám Versek Versmondó Versenye többéves múltra visszatekintő rendezvény Szatmárnémetiben, mely minden évben a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont szervezésében kerül megrendezésre. Szombaton reggel kilenc órakor negyvenhárom Szatmár megyei kisiskolás vágott neki a szavalóverseny megyei szakaszának, akiket szakmai zsűri értékelt a délelőtt folyamán.

A tizedik alkalommal megrendezett versenyen az I-IV. osztályos tanulók kizárólag vidám verseket adhattak elő: három perc állt a rendelkezésükre, hogy az általuk kiválasztott művet előadják. A zsűri döntése alapján az első osztályosok kategóriájában különdíjat kapott Kulcsár Izabella, harmadik díjas lett Csapó-Ilyés Fruzsina,a második helyen Kovács Kinga vágzett, az első pedig Crăciun Edmond lett.

A második osztályosok közül különdíjjal jutalmazták Reich Mátét, harmadik díjat kapott Kovács Viktória, második lett Ilonczai Dávid, míg az első helyen Sutac Dominik végzett. A harmadikosok között különdíjas lett Martin Andrea, a harmadik helyen Nagy Ábel végzett, második lett Zsók Kristóf, míg az első díjat Telegdy Áron kapta. A negyedik osztályosok közül a különdíjat Kovács Áronnak ítélte oda zsűri, a harmadik díjas Pap Tekla lett, második helyezett lett Jánk Anna, az első díjat pedig ebben a kategóriában Nagy Csilla Alexandra kapta.

A nemsokára megyeszékhelyünkön megrendezendő országos szakaszon a megyei döntő minden kategóriájának első három helyezett tanulója vehet részt.


A világot jelentő deszkákon
A világot jelentő deszkákon


Apró győztesek hosszú sora
Apró győztesek hosszú sora


7 felhasználó értékelte a hírt. Értékelések átlaga:4.57
         

Gyorshírek - friss információk
17:53
14:01
13:00
12:49
Valuta átszámítás


Kövessen minket: