Csak a Dinamo játszott az örökrangadón![]()
Kapcsolódó hírek:
A Steaua és a CFR ismét leszerepelt a 22. fordulóban. Hétközi fordulóra került sor a román labdarúgó élvonalban, a szerdai játéknapon pedig három bajnokaspiráns is pályára lépett. Közülük csak a Dinamo tett valamit annak érdekében, hogy nézhetővé váljék ez a gyönyörű sportág, a Steaua és a Kolozsvári CFR egyszerűen élvezhetetlen és értékelhetetlen teljesítményt produkált. Elsőként a listavezető kolozsváriak futottak ki a gyepre, a vasutasok a Medgyes otthonából szerették volna elvinni a három pontot. Pontosabban, az kérdés, hogy tényleg akarták-e, mert ha igen, akkor ezt remekül titkolták. A két évvel ezelőtti bajnok folytatta a Mandorlini érában megszokott lelketlen, ötlettelen, minden kreativitást nélkülöző játékát. Remekül példázza ezt, hogy az első félidőben egy védekező középpályás, Muresan volt a vendégek legveszélyesebb játékosa: a válogatott fedezet előbb szabadrúgásból, majd fejjel veszélyeztetett, végül pedig a kapufát is megdöngette. A hazaik védelme remekül zárt, köszönhetően annak is, hogy a csatateret sikerült a középpályára tolni. Az első félidőben Eric, a másodikban Parvulescu állt közel a gólszerzéshez a medgyesiek részéről, míg a CFR a szünet után semmilyen veszélyt nem jelentett Buchta kapujára, így a Szamos partján elgondolkodhatnak azon, hogyan is akarnak ők bajnokok lenni ilyen játékkal. A legnagyobb érdeklődés természetesen a román örökrangadót övezte, amelyen a Dinamo a Steauát fogadta. A találkozó előtt a két csapat szurkolói a fővárosban többször is összecsaptak és harci hangulatban kezdtek a piros-fehérek is: az első 11 percben akár három góllal is vezethettek volna, ám Cristea egyszer, Alexe pedig kétszer is célt tévesztett. Ezt követően kiegyenlítette az erőviszonyokat a Steaua, amely azonban egyszerűen képtelen volt bármi veszélyt jelenteni a hazai kapura. Így a félidő nagy része mezőnyharccal telt, ám ekkor is szembetűnő volt, hogy a vendégek védelme nem tudott mit kezdeni a gyors hosszú indításokkal. A 40. percben aztán, némileg váratlanul, a hazaiak megszerezték a vezetést, amikor egy szabadrúgást követően Alexe csúsztatott a hálóba. Egy perccel később már a másik kapu előtt Kapetanosz fejelt veszélyesen, ez volt a Steaua első említésre méltó akciója. A 41. minutumban! A katonacsapat a szünet után sem tért magához, a hazaiak ekkor is jobban és veszélyesebben játszottak, ráadásul onnan kaptak segítséget, ahonnan a legkevésbé számítottak rá: az ellenféltől. Golanski ugyanis a 66. percben pirosat kapott, a hajrában pedig Zapata kapus bakizott ismét nagyot, aminek következtében Cristea beállíthatta a 2-0-ás végeredményt a rendkívül egyoldalú örökrangadón. A forduló meglepetése, hogy vezetése ellenére vereséget szenvedett hazai pályán a Brassó a Curtea de Arges ellen, míg a Beszterce folytatta remek tavaszi sorozatát és Craiovát legyőzve megszerezte zsinórban negyedik győzelmét is. A Pandurii nem bírt a Ceahlaullal, aminek következtében Liviu Ciobotariu edzőt elődje, Sorin Cartu váltotta a kispadon.
1 felhasználó értékelte a hírt. Értékelések átlaga:1.00
Hozzászólások megtekintése
Új hozzászólás írásához regisztráció és belépés szükséges! Regisztálj ITT, egy percet vesz igénybe. |
|
