Sírva vált el Liptai és GesztesiBúcsú, könny, ölelés - mint egy szappanoperában, amelyben maguk is szerepet játszanak. A pár külön érkezett a tárgyalásra, a TV2 műsorvezetője ügyvédje már várta, a színész egyedül ment a bíró elé. Mindketten megadták a módját a válópernek, elegáns öltözetben jelentek meg, de arcukon látszott a feszültség. Pedig tudták, hogy eljön ez a nap, mindenben megegyeztek már korábban, nem vitatkoztak anyagiakon, mint ahogy abban sem, hogy közös kislányuk, Panka az édesanyjánál marad, apukája pedig akkor láthatja, amikor akarja. A végső szó kimondása mégis mindkettőjüket felkavarta, hivatalosan is lezárult egy korszak az életükben. A bíróság épületéből mosolyogva léptek ki, Claudia belekarolt volt urába, de amikor a búcsúzásra került sor, Gesztesi Károly lelkileg teljesen megtört. Amikor ügyvédeiktől elköszöntek, s végre kettesben maradtak, a mosoly tovatűnt arcukról. Zavartan, szótlanul álltak az utca közepén, mint két szerelmes tinédzser. Végül Károlyból kitört a feszültség, az elfojtott bánat, szinte kapaszkodott Claudiába, miközben percekig rázta a zokogás. Az utolsó ölelése láthatóan sokkolóan hatott a színészre, vélhetően ekkor tudatosult benne, hogy elvesztette élete szerelmét. A színésznő is nyelte a könnyeit, bár igyekezett erősnek látszani, s nyugtatóan simogatta volt párja vállára hajtott fejét. Gesztesi végül lecsillapodott, összeszedte magát. A cikk folytatása és még több fotó a Blikk.hu-n található
.
10 felhasználó értékelte a hírt. Értékelések átlaga:5.00
Hozzászólások megtekintése
Új hozzászólás írásához regisztráció és belépés szükséges! Regisztálj ITT, egy percet vesz igénybe. |
|
