A hinduk a válást nem ismerik, a házasság egy életre szól. Az esküvő napokon át tartó örömünnep.
Manapság keleten is megjelent a nyugati kultúra. A nagyobb indiai városokban
már annyira jelen van, hogy a fiúk-lányok szabadon választhatnak párt, esküvő
előtt együtt járnak.
Az ősi hindu tradíciók fellazultak, kevés helyen őrzik a szokásokat –
magyarázza Harimala Devi Dasi, Krisna
szerzetes.
Az ősi szokás szerint házasság előtt a fiatalok érintetlenek. Amikor a két
fél úgy dönt, szeretné együtt leélni az életét, elkészíttetik horoszkópjukat,
mely megmutatja, mennyire összeillő a két ember. Így előre tudják, mire kell
odafigyelni. A házasulandók őszintén megbeszélik, mik az igényeik, hogyan
szeretnének élni. Tisztában kell lenniük vele, hogy a kezdeti szerelem egy idő
után kedves, szeretetteljes, bensőséges kapcsolattá alakul. Válás nincs, a
házasság egy életre szól. Ha a pár igényei összhangban vannak, jegyesekké
válnak – ezt társulási szakasznak nevezik.
Kislány homlokán bindi
Indiában gyűrű nélkül is könnyen megkülönböztetik a férjes asszonyokat. A
bindi (piros pötty) a homlokon azt jelenti, stop, ne tovább, ez a hölgy
foglalt. A férjes asszonyoknak a bindin túl szindur díszíti hajukat. A szindurt
az esküvőn a férj helyezi fel a haj választékba, mely egy festett piros vonal.
A szabad lányoknak nincs bindijük, bár ma már nagyobb fesztiválokon a nem hívők
divatból is felteszik. Kisebb falvakban még ma is hagyomány, hogy a szülők
összevetik gyermekeik horoszkópját, megbeszélik, odaadom a fiamat, te meg a
lányod, és már egészen kicsi lányok homlokán bindi díszeleg.
A menyasszonyt az esküvő előtt barátnői díszítik. Csodaszép bordó ruhát,
szárit öltenek rá, a haját virágokkal ékesítik, felékszerezik, motívumokat
festenek az arcára, kezére, lábára, mely védelmet nyújt mindenféle kedvezőtlen
hatástól. A lefátyolozott menyasszonyt énekelve a tűz elé kísérik, ahol a férj
várja. Az ara édesapja odaadja a lányát a férfinak, jelezve, ezentúl ő tartozik
felelősséggel a lány életéért.
Az édesanya tálkát tart, melyből a menyasszony gabonát szór a lángok közé.
Ez segíti, hogy jó háziasszonnyá váljon. Az ifjú pár közösen gabonát,
gyümölcsöket helyez az áldozati tűzbe, ezzel kérve Krisna áldását a házasságra:
szépen haladjanak együtt a lelki életben, tudják egymást segíteni, ne legyen
betegség a házban… A tűzceremóniát lakoma, mulatság követi: számos fogást,
vegetáriánus ételeket fogyasztanak.
Nekünk, Krisna tudatú hívőknek négy fő szabályozó elvünk van. Nem eszünk
húst, halat, tojást, nem fogyasztunk kábító-, mámorító szereket (ide tartozik
az alkohol és a kávé is), nem űzünk szerencsejátékot, és amin mindenki
meglepődik: csak házasságon belül élünk házaséletet, de csak akkor, ha
gyermeket szeretnénk.
A házasság lelki kapcsolat
A házasság alapja nem a szexuális élet, a házasság inkább lelki kapcsolat:
hogyan lehet kölcsönösen megbecsülni egymást, hogyan lehet segíteni egymást,
hazafelé Istenhez. Ha a feleség erényes, nem provokálja a férjét, nem öltözik
kihívóan, nem parfümözi túl magát, és viselkedése szép, akkor a férj elméje
nyugodt marad, és szépen együtt tudnak működni. Ebből kifolyólag nálunk nincs
nászéjszaka. Az ifjú házasok örülnek egymásnak, lepihennek, és másnap reggel
együtt mennek a templomba.
Igaz történet
Összekötve
1998. októberében tartottuk az esküvőnket a budapesti Krisna Templomban.
Olyan dátumot kellett választanunk, amely minden szempontból kedvező. Ezt egy
az asztrológiában is jártas, Indiában tanuló szerzetes számolta ki, aki csupán
azért jött Magyarországra, hogy a mi esküvőnket lebonyolítsa – meséli Goranga
Das, Krisna szerzetes.
A házassági szertartást a pap végzte, de a ceremónián jelen volt az a
személy, aki beavatott bennünket a Krisna tudatba. Ő a lelki tanítómesterünk,
akinek vezetésével fogadalmat tettünk. Előtte rizslisztből köröket rajzoltak a
földre, és minden fogadalomnál egyet léptünk az oltár felé. A fogadalmak a
gyermekekre, a család iránti kötelességekre, a háztartásra, és a lelki
esküinkre vonatkoznak.
A házasságkötés napján a feleségem vörös selyem szárit viselt, amit
Angliából szerzett be. Ékszerek díszítették a testét, fejét, kezét, lábát,
emellett különböző motívumokat rajzoltak rá. Addig ékesítgette magát, amíg el
is késett a szertartásról, de megvártuk, hiszen ő volt a főszereplő. Mivel a
vőlegény varrott ruhát nem viselhet, rajtam két hosszabb anyag volt. Az egyik a
megfelelő kötéssel rögzített dóri, a másik a felső testen egy hosszúkás anyag,
a csadar. A szertartás során a feleség száriját és a férj csadarját összekötik.
Egy hétig így kell járniuk, ezzel jelképezve az elválaszthatatlan kapcsolatot.
Miután a menyasszonyom a feleségemmé vált, felhelyeztem a haja választékába a
szindurt, a házas nő jelvényét, amely egy fa kérgéből nyert vöröses színű
festék.
A Krisna tudatú hívők házasságának legfontosabb eleme a bizalom és az
őszinteség. Minden élethelyzetben partnernek kell tekinteni a másikat, a
bizalomra pedig rá kell szolgálni. A házasság nem akkor romlik meg, amikor az
egyik fél megcsalja a másikat, hanem már előtte, amikor megtörténik a
bizalomvesztés. A másik fontos elem a tolerancia. Ne a másiktól várjuk, hogy
alkalmazkodjon hozzánk, hanem mi magunk viselkedjünk a másik számára
elfogadható módon. Ha mindkét félben megvan a hajlandóság, a legnagyobb
problémát is meg lehet oldani. gyöngy
Ignéczi Hajnalka