A Szatmár.ro Gyenes
Emánuellel, városunk méltán híres motorversenyzőjével beszélgetett
gyermekkoráról, pályafutásának kezdetéről, sikereiről.
Gyenes Emánuel 1984 március 3-án született Szatmárhegyen. Már gyermekkorában
vonzódott a technikai sportokhoz, talán éppen ezért teljesen érthető módon a gokartozni
kezdett. 5 éves korában már szinte bárki
összefuthatott vele a gokart edzéseken, és ez így ment 9 éven keresztül.
Mindeközben egy másik kedvenc elfoglaltsága is volt, mégpedig a BMX. Nagyon
sokat gyakorolta a különböző figurákat, és szinte menetrendszerűen jöttek a
nagyobbnál nagyobb esések. - Szinte állandóan véresen mentem haza egy balul sikerült mutatvány után,
mondta Mani.
14 éves korában jött el a nagy nap, amikor is egy városnapon a KTM Románia
motorokat állított ki a városközpontban. Mani eredetileg egy gokart bemutató
miatt volt ott, de a motorok rögtön elnyerték tetszését. Ekkor odalépett hozzá
Szilveszter Zsolt, és megkérdezte, nem lenne e kedve kipróbálni egy
gyermekmotort. Gyenes kipróbálta, és kissé eltúlozva akár azt is mondhatnánk,
azóta sem szállt le róla.
- Ezután szinte minden nap a KTM szatmárnémeti üzleténél lógtam. Valójában
nem csináltam ott semmit, csak bámultam a motorokat, de nekem ez is elég volt.
Kezdetben elvitték néhány versenyre, de akkor még nem állt rajthoz, csak
ízlelgette a légkört.
- 16 éves koromban kaptam az első motorom. Édesapám vett nekem egy 50
köbcentis endurót, amivel gyakran jártam ki a mezőre gyakorolni. Igazából ekkor
döbbentem rá, hogy motorozni akarok…
Folytatás:
A szatmárhegyi réttől a Dakarig (II.)
A szatmárhegyi réttől a Dakarig (III.)
A szatmárhegyi réttől a Dakarig (IV)
A szatmárhegyi réttől a Dakarig (V)