2009-08-02 19:30:22• hírek • MTI

A stressz tompítja az agyat

Az állandó stressz hibás döntésekhez vezet. Portugál kutatók kimutatták, hogy a patkányok a stressztől a szokások rabjai lesznek: adott helyzetben akkor is konokul a korábbi megoldást választják, ha az már nem vezet célra.

Az, hogy az állatok döntéshozatali mechanizmusai megváltoznak, agyszerkezetükben is meglátszik - számolnak be a portugál Braga Egyetem biológusai, Eduardo Dias-Ferreira és Nuno Sousa az amerikai Science tudományos folyóiratban. A kutatók 28 hím patkányt helyeztek stressz alá oly módon, hogy három héten át naponta egyszer vízbe dobták őket, korlátozták mozgásterüket, vagy tíz percre egy erősebb hímmel eresztették össze őket.

Ezt követően megfigyelték, hogy az állatok hogyan reagáltak stresszmentes fajtársaikhoz képest azoknál a kísérleteknél, ahol a helyes gomb megnyomása jutalomfalattal jár. Az eredmény jelentős különbséget hozott - tudósít a Süddeutsche Zeitung című német lap internetes kiadása (www.sueddeutsche.de). Az állandó stressz alatt élő patkányok sokkal gyengébben teljesítettek a tesztek folyamán, mint kiegyensúlyozott társaik. Nehezebben tanultak kudarcaikból, és gyakorta kitartóan nyomogatták a rossz gombot, amely korábban célravezető volt.

Agyuk is változásokon ment keresztül: visszafejlődtek azok az agyterületek, amelyekről ismert, hogy a célravezető gondolkodást és a logikai döntéseket segítik. Ezzel szemben megnagyobbodtak azok a területek, amelyek jellemzően a szokások kialakulásáért és a gépies viselkedésért felelősek.


Kutatók kimutatták, hogy az állandó stressz hibás döntésekhez vezet.
Kutatók kimutatták, hogy az állandó stressz hibás döntésekhez vezet


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: