2016-10-15 13:57:00• hírek • Kocsis Zoltán

Ünnepeljük az új kenyeret és az új bort a Bartók-egyesülettel

Új kenyér és újbor ünnepét tartják szerdán a Református Gimnázium dísztermében, a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület pedig szeretettel vár mindenkit.

Immár hagyománnyá nemesült, hogy a nagy magyar zeneszerző nevét viselő egyesület minden évben ünnepséget szervez az új kenyér és az újbor megszületésének örömére, a gazdag termés köszöntésére és a hallgatóság szórakoztatására.

Az idei évben az esemény helyszíne a Református Gimnázium díszterme lesz, a zenés kulturális műsor pedig október 19-én, szerdán 17.00 órától kezdődik. A programban helyet kapnak majd népdalok, népdal-feldolgozások, szavalatok. Az egyesület együttesei mellett pedig vendégek is fellépnek: tehetséges diákok a Református Gimnáziumból, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból és az Aurel Popp Művészeti Líceumból.

„Szeretettel várunk mindenkit, még ha hét közben is lesz az esemény. Hétvégén annyi minden dolga van az embereknek, ezért tartjuk inkább hét közben", mondta Bertók Béla, a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület vezetője. Aki elárulta, lesz természetesen szőlő és finom lágy kenyér.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: