2015-09-02 15:40:51• hírek • Szatmár.ro

Véget ér a káosz a megyei és megyeközi autóbuszos közlekedésben

Újra használhatják a megyei és megyeközi buszjáratok a Decebal híd alatti megállót, ezzel pedig véget ér a káosz, illetve a vidékről Szatmárnémetibe ingázó munkások, diákok elégedetlensége. A polgármesteri hivatalban szerdán megtartott gyűlésen született döntés, amit a közlekedésbiztonsági bizottság tagjai is elfogadtak.

Már július végén, annak elfogadásakor kiverte a biztosítékot az ingázók körében az a városi tanácsi határozat, miszerint szeptember elsejétől megszűnik a Decebal híd alatti távolsági buszmegálló, a megyei és megyeközi járatok pedig csak hivatalos autóbuszállomásokat használhatnak végállomásként szeptember elsejétől, illetve az utasok csak bizonyos megállókban szállhatnak fel vagy le ezekről.

Voltak települések, ahol aláírásokat gyűjtöttek a tervezet ellen és a régi rendszer visszaállítása mellett, Kereskényi Gábor parlamenti képviselő pedig a legutóbbi városi és megyei tanácsülésen is felszólalt a Szatmárnémetibe ingázó munkások és diákok ügyében.

Szeptember elsején aztán kitört a káosz. A Transurban, mint azt előre jelezte, nem tudta a végállomásokról beszállítani az embereket a városba, sokan azt sem tudták, hogy hol veszi fel őket a busz. Ráadásul az új buszmegállókat sok esetben csak egy tábla, vagy még az sem jelezte.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalban szerdán megtartott gyűlésen aztán döntés született arról, hogy a kaotikus helyzet megoldásaként újra üzembe helyezik a Decebal híd alatti buszmegállót. A megálló addig működik majd, amíg a Transurban ki nem alakít egy autóbuszállomást a Szamos jobb partján - írja a közlemény. Ebből az is kiderül, hogy a polgármester szeptember 3-án fog találkozni a távoltsági buszjáratokat működtető cégek vezetőivel.

Coica az ülésen kijelentette: rendkívüli városi tanácsülést hív majd össze hamarosan a távolsági buszok ügyében.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: