2009-03-04 18:41:15• hírek • www.velvet.hu

Védi agresszív barátját

Chris Brown ugyan csúnyán ellátta híres barátnője baját a Grammy-gála előtt, a 21 éves sztárnak azonban esze ágában sincs segíteni a rendőrség munkáját - írja a Sun.

Rihanna és 19 éves kedvese sem jelent meg a február 8-i Grammy-gálán, ugyanis Chris Brown éjjel megütött barátnőjét bérelt autójában, és később feladta magát a rendőrségen. Rihannának az arcáról később a TMZ megjelentetett egy fotót, melyen jól látszottak az énekesnő sérülései. Felszakadt a szája és az orra is vérzett, a karján, valamint néhány ujján pedig harapásnyomok voltak láthatók. Az énekesnő elmondása szerint Brown ököllel verte, így keletkeztek a sérülések, ő pedig végül el is ájult.

Egy bennfentes szerint mindezek ellenére Rihanna nem akar az énekes ellen vallani, és nem szeretné, ha vádat emelnének az ügyben- olvasható a velvet.hu oldalon. A rendőrséget mindez nem zavarja, ők megelégszenek a szemtanúk beszámolóival, valamint azzal, amit a celeb még a helyszínen mesélt el nekik. A lap forrása hozzátette, ha a kerületi ügyészségen úgy gondolják, hogy birtokukban vannak a megfelelő bizonyítékok, akkor nem lesz szükségük Rihanna vallomására. Az énekesnő családját egyébként meglehetősen rosszul érintette, hogy Rihanna visszafogadta kegyeibe erőszakos barátját. Chris Brown eközben azt tervezi, hogy önvédelemre hivatkozik majd, ha bíróság elé kerülne az ügy.

Rihanna nem akar szerelme ellen vallani, és nem szeretné, ha vádat emelnének az ügyben.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: