2014-10-21 10:16:38• hírek • MTI

Vaslui polgármestere: költséges a nemzeti ünnepről szóló törvény alkalmazása!

Vaslui polgármestere szerint nagyon nehéz átültetni a gyakorlatba a nemzeti ünnepről szóló törvénynek azt az előírását, hogy minden településen egy főútnak az "1918. december 1." nevet kell viselnie.

A kifogást Vasile Paval, a kelet-romániai Vaslui város polgármestere fogalmazta meg, aki szerint az utcanév-változtatás az önkormányzatot és a lakosokat egyaránt költségekbe veri.

A polgármester szavait ismertető Hotnews.ro hírportál A nacionalizmus ára: hogyan kell megfizetnie több ezer románnak a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett utcanév-változtatási törvényt címmel számolt be erről.

A polgármester emlékeztetett, hogy az esetleges utcanév-változtatás miatt a lakosoknak minden iratukat ki kell cserélniük, ez a költség pedig az állampolgárokat terhelné. Szerinte nem lenne gond, ha egy új utcát kellene elnevezni, de új utak manapság már csak a város szélén épülnek, amelyek nem teljesítik a törvény azon előírását, hogy főút viselje Nagy-Románia létrejöttének dátumát. Vasluinak jelenleg van ilyen nevű utcája, de az a város szélén található, és hossza nem több mint 100 méter.

A dátum a gyulafehérvári nagygyűlés napját jelöli, amelyen az erdélyi, bánsági és magyarországi románok kinyilvánították az általuk lakott területek és Románia egyesülését. Ezért a román nemzeti ünnepet december 1-jén tartják.

Románia nemzeti ünnepének a megünnepléséről szóló jogszabály azt is előírja, hogy december elsején Románia központi és helyi hatóságainak nevelő hatású kulturális, történelemidéző programokat, valamint katonai parádékat kell szervezniük. A törvényt Mircea Dusa védelmi miniszter kezdeményezte, a kormány fő erejét képező PSD parlamenti képviselője.

Az Erdélyi Magyar Néppárt a múlt héten felkérte a romániai ombudsmant, hogy emeljen alkotmányossági kifogást a törvény miatt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: