2016-01-20 14:53:15• hírek • Szatmár.ro, refszatmar.eu

Van bizonyosságunk – Imahét Németiben

Szerte a világon, ezen a héten ökumenikus imahetet tartanak a keresztyének. Németi református gyülekezete is erre a hétre programozta alkalomsorozatát vendéglelkészeket hívva a szolgálatra.

Kedden Nagy Erika sárközújlaki lelkésznő, a Szatmári Református Egyházmegye missziói előadója hirdette Isten szavát. A délután 17 órákor kezdődő imaalkalmon az igehirdető Krisztus tanítványainak a bizonytalankodásáról beszélt, kontrasztba állítva azt Krisztus határozottságával és céltudatosságával. Nekünk megbízatásunk van a világon. Vigyázzunk arra, hogy kísértő gondolatainknak álljunk ellen, és feladatainkat ne tévesszük szem elől. Hogy mi a feladtunk? Jézus egyértelműen kijelenti: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." (Jn 13,34-35) A tanítványok nagyon sokszor elbizonytalanodnak ebben a feladatban, de Jézus nem a bizonytalankodással törődött, hanem megmutatta azt, hogy mi is a szeretet. Önmagát áldozta tanítványaiért, és érettünk is. Ebből a szeretetből merítve mondhatjuk: van bizonyosságunk és nem bizonytalankodva, hanem hittel hirdetjük az Úr tetteit.

Az igehirdetést követően Sipos Miklós házigazda lelkipásztor köszönte meg a szolgálatot, majd két szavalat következett: Dallos Anna tolmácsolta A Sion hegy alatt című Ady-verset, míg Bencze Nagy Ilona előadásában Jónás vallomása hangzott el. Közben a nőszövetség énekelte a 418. dicséretet: Halld meg bűnös ember.

A továbbiakban is, egészen szombatig, 17 órakor kezdődnek az imaheti istentiszteletek Németiben: Kiss Szabolcs Apából érkezik, majd Kovács Ferenc nyugalmazott lelkész, Ilyés Sándor szatmári evangélikus lelkipásztor és Apjok Artur nagykolcsi lelkész hirdet Igét a gyülekezetben.

A vasárnap délelőtti alkalom többszörösen is különleges lesz. Ilonczai Zsombor Németiben felnevelkedett szárazberki lelkipásztor, iskolalelkész igehirdetését követően a Reformáció Emlékéve Projekt keretén belül a Szatmárnémeti Református Gimnázium ifjúságának műsorát hallhatják az egybegyűltek. A gyülekezet hagyományait követve ekkor kerül sor a doni megemlékezésre is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: