2014-09-16 12:37:00• hírek • Szatmar.ro

VII. Nemzetközi Autómentes Nap a Túr Menti Védett Területeken

Az Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti hetedik alkalommal szervezi meg a Nemzetközi Autómentes Nap elnevezésű rendezvényét a Túr Menti Védett Területeken, az eseményre 2014. szeptember 27-én, szombaton, kerül sor.

A Nemzetközi Autómentes Nap célja népszerűsíteni az egészséges életmódot, a környezet- és természetvédelmet. Ugyanakkor felhívja a figyelmet a megnövekedett autóforgalomra és az általa okozott problémákra.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti 2008 óta minden évben megszervezi a rendezvényt, amelynek évről évre egyre több résztvevője van. Az esemény, kicsik és nagyok számára is egy remek szabadidős programot jelenthet.

Mint azt már megszokhattuk, a program egy szervezett kerékpáros felvonulással kezdődik, amely Szatmárnémeti központjából, pontosabban a Székesegyház elől 09.00 órakor indul és a Túr Menti Védett Területeken ér véget. Itt a résztvevők kipihenhetik az út fáradalmait, majd különböző programokon vehetnek részt.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak a VII. Nemzetközi Autómentes Napra!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: