2016-12-20 14:34:58• hírek • Szatmár.ro

Újra nekivág Gyenes Mani a világ legnehezebb motorversenyének

Gyenes a 2016-os évben megnyerte a magyarországi enduro és endurocross bajnokságot. Romániában viszont nem szerzett érmet, ugyanis a bajnokság felénél lemondott a romániai futamokról. Az idén Spanyolországban tartott SixDays hard-enduro versenyen aranyérmet szerzett.

Rövid lesz idén is a karácsony a szatmári Dakar-hős számára, ugyanis már december 26-án útnak indul, hogy újra részt vegyen az embert és motort próbáló száguldáson. A mezőnyre most is közel 9 ezer kilométer és két hétnyi verseny vár - ennek fele 3500-4500 méteres magasságban. Gyenes az Autonet Motorcycle Team színeiben a 29-es rajtszámmal indul.

Pokolian nehéz napokkal indul a 2017-es év Gyenes Mani számára. Persze hozzászokott már a nehéz évkezdéshez, hiszen sokadik alkalommal áll majd rajthoz a Dakaron, amelynek sokak számára a puszta befejezése is kitűnő eredménynek számít.

Kedden délelőtt a fő támogató Autonet Import Kft. szatmárnémeti székhelyén tartott sajtótájékoztatót a Dakar-indulás kapcsán Ilonczai Tamás marketing igazgató és Gyenes Emánuel.

„Az elmúlt egy évben az Autonet Import Kft. csapata 1100-ról 1304-re bővült. Nehéz év volt, de sikerült megőriznünk, sőt megerősítenünk vezető pozíciónkat Romániában az autóipari beszállítói és javítóipari szegmensben. Az idei év folyamán eladásainkban sikerült 10 százalékkal felülmúlni az év elején meghatározott célt is. Elmondhatjuk, jól sikerült az idei év, így nem volt kérdés, hogy támogatni fogjuk Gyenes Emánuel Dakar-indulását" - mondta Ilonczai.

Gyenesre a 2017-es, számára hetedik Dakaron 9 ezer kilométer vár, melynek során három országot fognak érinteni: Paraguayt, Bolíviát és Argentínát. A terep nagy része valószínűleg ismerős lesz Maninak, ahogy a nagy hőingadozás és a nagy magassággal járó ritkább levegő is. „Nemrég tértem haza Franciaországból, az Alpokban készültem a nagy tengerszint feletti magasságban töltött napokra" - mondta. Legutóbb ugyanis a 3000-4000 méteres tengerszint feletti magasságban zajló versenyben teljesített gyengébben. „Szinte minden Dakar-résztvevő most a hegyekben készül a megmérettetésre" - fűzte hozzá. Különösen fontos ez idén azért, mert legalább öt napon keresztül halad majd a mezőny az Andokban és a pihenőnap is ott lesz.

A motor ugyanaz a 450-es KTM lesz, amelyet a Szatmár Megyei Tanács vásárolt neki, és legutóbb jól szolgálta Manit. Persze némileg változtattak rajta. „Kicseréltük a felfüggesztést, amit a Marokkó-ralin teszteltünk. A beállításokon ezt követően változtattunk, most pedig nagyon jól szuperál. Marokkó után a motort amúgy darabjaira szedtük, cseréltük amit kellett, úgyhogy most szinte egy vadonatúj géppel állok rajthoz" - meséli Gyenes. Akit idén is szervizkocsi fog kísérni, Oláh Lászlóval és Rácz Szabolccsal a fedélzeten.

A motoron végrehajtott változtatások miatt azonban búcsút kellett mondani a Maraton-kategóriától, ezért most az összetett-beli lehető legjobb eredményre hajt. Amit nem lesz könnyű összehozni, mert a nagy gyári csapatok idén több motorost indítanak, mint mondjuk tavaly. És a Dakaron ők a favoritok.

„Sokan kérdezik tőlem, hogy mi a célom. Tavaly a Top15 volt, most sokan azt várják, hogy a Top10-et mondom. Úgy gondolom, hogy a Top 10 nagyon nehezen teljesíthető cél. Tavaly a 14. helyen végeztem, 1 perccel lemaradva a 13.-tól. Viszont a 10. hely már egy órányi távolságra volt. Ezért azt mondom, idén a cél megerősíteni a helyemet a legjobb 15 között" - nyilatkozta Gyenes Emánuel.

A 2017-es Dakar első futama – a prológus – január 2-án lesz, majd 3-án Asunción-ból rajtolnak el. A mezőny január 14-én ér majd célba, Buenos Airesben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: