2015-02-27 16:47:05• hírek • Szatmár.ro

Újra a sikeres nőkre irányítják a figyelmet

Szatmárnémetiben tavaly az RMDSZ Szatmár Megyei Nőszervezete a sikeres nőkre irányította a figyelmet, s sokak szerint ez egy hiánypótló kezdeményezés volt, ugyanis a férfiakra - főleg a sikeresekre - sokkal több reflektorfény vetül a mindennapi életben, mint a semmivel sem kevésbé ügyes és talpra esett női társaikra. A megújult nőszervezet azonban ebből az egyszeri alkalomból hagyományt kíván teremteni.

„Amikor néhányan leültünk ötletelni, már akkor kiderült, hogy sokkal több olyan, a maga területén sikeres nőt ismerünk, mint amennyi belefér egyetlen rendezvénybe. S minél tovább gondolkodtunk, annál több olyan nő jutott eszünkbe, akikről azt gondoljuk, hogy lehet mondanivalójuk a többiek számára. S fontos kihangsúlyozni, hogy ezek a stílusukban inkább beszélgető műsorok nem csak a nőknek szólnak, szívesen látjuk az erősebb nem képviselőit is" - osztott meg néhány részletet a közeledő rendezvénnyel kapcsolatban Poszet Kinga, az RMDSZ Szatmárnémeti Nőszervezetének elnöke.

Március 12-én az Ács Alajos Stúdióterem átalakul egy olyan meghitt közösségi térré, ahol Szodoray-Parádi Hajnalka szobrászművész, Dohi Orsolya szemész szakorvos és Scherli Csilla borszakértő beszélgetnek sikerről, nőiségről, az élethez való viszonyukról.

A beszélgetés irányítója Nagy Szabolcs, az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki 18 órától faggatja majd a hölgyeket s teremti meg azt a légkört, amelyben mind a kérdezettek, mind a hallgatóság jól érzik majd magukat. A tervek szerint három-négyhavonta lennének ilyen beszélgetések, hogy minél szélesebb közönség ismerhesse meg a Szatmár megyében élő sikeres nőket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: