2015-04-30 11:25:55• hírek • MTI

Feloldották néhány kommunista levéltári anyag titkosítását

A peripravai munkatábor egyik fogházána folyosója
A peripravai munkatábor egyik fogházána folyosója

Feloldotta néhány, 1957 és 1962 közötti, a büntetésvégrehajtó intézetekre vonatkozó belügyi dokumentum titkosítását szerdán a román kormány, hogy elősegítse a kommunista börtönparancsnokokkal kapcsolatos bírósági ügyek megoldását.

A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) két éve tett büntetőjogi feljelentést több - a sajtó által "kommunista pribéknek" nevezett -, még életben lévő volt börtönőr és munkatábor-parancsnok ellen, két esetben pedig megkezdődött az ellenük indított per.

Kedden megkezdődött a 87 éves Ion Ficior, a Duna-deltában felállított peripravai munkatábor egykori parancsnoka elleni per. Alexandru Visinescut, a hírhedt Ramnicu Sarat-i börtön egykori parancsnokát tavaly állították bíróság elé. Mindkettőjüket emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják, az ügyészség szerint több mint száz politikai fogoly haláláért felelősek.

A bukaresti kormány által nevesített öt dokumentumot egy szakértői bizottság válogatta ki az országos börtönparancsnokság levéltárából. Az iratok azt követően válnak hozzáférhetővé, hogy a kormányhatározatot megjelentetik a hivatalos közlönyben.

A kormányhatározat feloldja a fegyencek elkülönítésére vonatkozó 1957-ben kiadott miniszteri rendeletnek, a kiskorú elítéltek élelmiszeradagját előíró, illetve a ruházatukat és ellátásukat szabályozó 1961-es előírásoknak, a fogvatartási intézmények működési szabályzatának, valamint ezek külső és belső őrzését szabályozó rendelet egyes fejezeteinek a titkosítását.

A bukaresti kormány közleménye szerint 1945-1964 között a frissen hatalomra került kommunista rezsim idején Romániában gyorsan növekedett a börtönök száma, az ezekre vonatkozó rendelkezések többségét pedig államtitoknak minősítették.

Romániában a kommunista rezsim idején több mint félmillió, a rendszer ellenségének tekintett embert börtönöztek be. A történészek becslése szerint közülük mintegy százezren nem élték túl az embertelen fogvatartási körülményeket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: