2014-12-17 18:49:25• hírek • Kocsis Zoltán

Újabb 300 ezer lej az Olimpiának – ezúttal soron kívül

Soron kívül újabb háromszázezer lejes támogatást szavazott meg a Szatmár Megyei Tanács decemberi ülésén, szerdán az Olimpia labdarúgócsapatának. Több tanácsos is a sok nem szatmári játékos leigazolását nehezményezte.

„Amikor a megyei tanács a szatmárnémeti önkormányzattal közösen új döntött, ismét életre hívja az Olimpiát, az volt az egyik kikötés, hogy a keretben lehetőleg csak Szatmár megyei játékosok kapjanak helyet", emlékeztette kollégáit Alexandru Panea PNL-és tanácsos.

Az észrevételre reagálva Dan Babut klubelnök kijelentette: nem érti a kritikát, hisz a felnőttcsapat keretének 80%-a igenis az Olimpiában vagy az azóta megszűnt Somesulban nevelkedett. Szerinte számuk csak azért nem magasabb, mert voltak évek, amikor Szatmár megyében gyakorlatilag nem létezett, így nincs megfelelő számú minőségi szatmári játékos, akik meg tudnák állni a helyüket a második osztályban. „Ezért van szükség máshonnan szerződtetett játékosokra. Velük azonban rendre rövid lejáratú szerződéseket kötöttünk éppen azért, hogy helyüket átvehessék saját fiataljaink", mondta Babut.

A klubelnök emlékeztetett, hogy az Olimpia utánpótlásában jelenleg közel 380 gyerek játszik 11 különböző csoportban. Közülük 14 gyerek a szakági szövetség figyelmét is felkeltette: szerepeltek korosztályos válogatottakban vagy a megfigyeltek között vannak. „Hétről hétre három-négy, 21 évnél fiatalabb játékos kap helyet a kezdőben, a tavasszal öt fiatalt emelünk be a nagycsapatba", tette hozzá a klubelnök.

A pénteken megítélt 300.000 lejjel immár 1,5 millió lejnél tart az az összeg, amivel a megyei tanács idén az Olimpiát támogatta. Ezzel együtt Adrian Stef tanácselnök ígéretet tett: jövőre a támogatás összege nem haladja majd meg az alapító okiratban vállalt 1,2 millió lejt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: