2016-10-22 13:17:56• hírek • Kocsis Zoltán

Új vezetősége van a Köfedisznek

A nyílt vitával a hét elején ért véget a kampány, majd másnap a titkos szavazással lezárult a választás is, amely következtében beiktatták az új elnököt és alelnököt. Nem kell megijedni, természetesen nem a parlamenti választásokról van szó, hanem a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákszövetségének, a Köfedisznek az elnökségi választásáról.

Mindez azonban mit sem von le a voksolás jelentőségéből, komolyságából. A felek ugyanis komoly kampányt folytattak, plakátok készítettek, mi több, hétfőn nyílt vitában próbálták meggyőzni választóikat, azaz diáktársaikat. A díszteremben megtartott vitát Pataki Enikő igazgatónő és Sárándi Annamária tanárnő moderálta.

A Köfedisz elnöki, alelnöki és titkári tisztségéért ketten-ketten szálltak harcba. Kedden minden, V-XII. osztályos tanuló szavazhatott - titkos szavazással -, minek következtében Tatár Zsuzsa lett az új elnök, Nagy Róbert az alelnök és Rist Levente a titkár, Dobos Irisszel, Varga Renátával és Csuka Viktóriával, illetve Molnár Dániellel szemben.

Vajda Cynthiának, Szilágyi Andrásnak és Őry Ineznek, a Köfedisz előző elnökségének lejárt a mandátuma, a szövetség alapszabályzata ugyanis kimondja, kizárólag X. vagy XI. osztályos diákok vezethetik - ők pedig immár valamennyien a XII. D diákjai.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: