2011-06-18 15:52:38• hírek • Kocsis Zoltán

Trendinek vagy keresztyénnek lenni?

Szatmár megye valamennyi református gyülekezetéből várták a gyerekeket a szatmárnémeti Németi templomba szombaton, ahol az Ifjúsági Csendes Napon végül mintegy hetven fiatal vett részt.

A Németi templom gyülekezetének fiataljai úgy érezték, hogy a tanévzáró után, de még a vakáció előtt szükségük van egy közösen eltöltött napra, amikor köszönetet mondhatnak az eddigiekért és Isten segítségét kérhetik, hogy hasznosan tudják eltölteni a szabadidejüket. Kovács Mátyás lelkipásztor azonnal felkarolta a javaslatot, s így jött létre a Csendes Nap ötlete, mesélte el a szatmár.ro hírportálnak Rácz Ervin lelkész, a Szatmár Református Egyházmegye sajtószóvivője.

Az eseményt Kovács Sándor esperes nyitotta meg a 71. zsoltár nyitó áhítatával, majd örömét fejezte ki, hogy az egész Csendes nap ötlete maguktól a fiataloktól származik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a keresztyének életében is szükség van néha a csendre. Ezt követően a marosvásárhelyi Papp Béni Zsombor lelkipásztor fiatalos, lendületes előadása következett a nap vezérmotívumává választott trendiség és keresztyénség ellentétpárról, melyről leszögezte, hogy e két fogalom nem feltétlenül összeegyeztethetetlen.



A fiatalok megosztották egymással gondolataikat


Az előadás végeztével a fiatalok csoportokba osztva interaktív módon beszélték meg ezen ellentétpár feloldásának lehetőségeit, majd ezt mutatták be a többieknek. Záróaktusként a résztvevők power-pointos bemutatón nézhették meg a napközben készült képeket, majd énekekkel (melyet a szatmárpálfalvai gyülekezet Ifjúsági Együttese vezetett) valamint Varga Botond lelkipásztor záróáhítatával ért véget a Csendes Nap.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: