2009-03-22 17:31:30• hírek • Parajdi Andrea

Tőkés: békés megoldásra van szükség

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium sajtóban megjelent, elköltöztetésükkel kapcsolatos, nyílt levelére reagálva vitafórumot szervezett a Református Egyházközség. Az eseményen Tőkés László püspök is jelen volt, aki hangsúlyozta:fontos, hogy a Református Gimnázium visszakapja az épületet, s nem értik a Református Egyház elleni támadást, hiszen a visszaigényléskor kompromisszumos megoldást kínáltak.

Amint arról már beszámoltunk a Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületére igényt tart a tulajdonosa, azaz a Református Egyház, amelybe a Református Gimnáziumot kívánja beköltöztetni.

A két tanintézmény vezetősége, a Szatmárnémeti Önkormányzat, a Szatmár Megyei Tanács illetve a Szatmár Megyei Főtanfelügyelőség képviselői közösen ültek február végén tárgyalóasztalhoz, hogy mindkét fél számára egy elfogadható megoldást dolgozzanak ki. A beszélgetés eredményes volt, hiszen abban egyeztek meg, hogy a két tanintézmény közösen használja majd a jelenlegi Kölcsey udvarát, dísztermét, könyvtárát, a kazánházból tornateremmé alakított épületet és a tanári szobát is. Ezek mellett pedig a Speciális Iskola épületét is megosztják.

Akkor úgy tűnt, hogy nagyobb felháborodások nélkül megoldódhat a költöztetés, azonban a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanárai és vezetőségei nyílt levelet juttattak el az egyes sajtóorgánumokhoz, amelyben hangot adtak nemtetszésüknek.

 

A Református Egyház március 22-én, vasárnap Tőkés László püspök Szatmárnémetiben tett látogatása során egy vitafórumot szervezett, ahol az egyes álláspontokat hallgatták meg. Sajnálatos módon a Kölcsey Ferenc Főgimnázium képviselői nem voltak jelen a vélemények ütköztetésén. Az egyház képviselői szerint a Kölcseyt meghívták viszont mint Elek Imre igazgató a Szatmár.ro hírportálnak elmondta: sem írásban, sem szóban, sem a titkárságra, sem az igazgatóságra nem érkezett meghívó a vasárnapi eseményre.

Tőkés László püspök azt hangsúlyozta, hogy egyáltalán nincs olyan célja a Református Egyháznak, hogy ellehetetlenítse egy jól működő tanintézmény tevékenységét, éppen ezért kompromisszumos megoldást javasoltak. -Biztos vagyok benne, hogy ez a költöztetés fájdalmasan érinti a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot, de az iskola a miénk, ezt nem vitathatják. Mi a békés megegyezést szorgalmazzuk, hiszen azt szeretnénk ha a szatmári magyarság között nem okozna szakadékot a végső megoldás - mondta a püspök, aki azt is kiemelte, hogy a sajtónak is jobban kellene ügyelnie arra, hogy a megjelenő publikációkkal ne szítsanak viszályt a két iskola között.

A vitafórumon Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatónője, lIyés Gyula polgármester, Kereskényi Gábor alpolgármester, Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, és Kónya László főtanfelügyelő-helyettes is felszólalt, akik vázolták, hogyan kívánják minél zökkenőmentesebben megoldani a kialakult problémát.

Mint kiderült március 30-án ismét összeülnek tárgyalni, hogy az átköltöztetés, s a további működés részleteit írásba is foglalják. A dokumentumok összeállításakor természetesen egy fő szempontot vesznek figyelembe, mégpedig azt, hogy békés legyen a 2009/2010-es tanév kezdete.

Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatónője továbbra is meg kívánja őrizni a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal való jó kapcsolatot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: