2015-09-03 11:31:44• hírek • Kocsis Zoltán

Több ponton is lángba borult Szatmár megye

A két hónapja tartó kánikula és aszály egyre nagyobb gondokat okoz a szatmári tűzoltóságnak, szerdán túlzás nélkül állíthatjuk: több ponton is lángba borult Szatmár megye. A Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének (ISU) tájékoztatása szerint ugyanis tíz óra leforgása alatt hét különböző helyen összesen 152 (!) hektáron égett a csonttá száradt aljnövényzet.

A legnagyobb károkat a lángok Avasfelsőfalu környékén okozták, ahol két különböző tűzesetben ugyan „csak" öt hektáron égett a vegetáció, ám megsemmisült egy juhhodály, valamint negyven darab fatábla.

A legkomolyabb tűzesetek Vámfalu és Túrvékonya települések határában voltak, ahol egyenként ötven hektárnyi növényzet kapott lángra. Szintén jelentős területen, 25, illetve 20 hektáron égett a növényzet Kissár és Résztelek települések közelében, míg Rózsapallaghegyen két hektár kapott lángra.

A tűzoltóság szakembereinek tájékoztatása szerint valamennyi esetben nyílt láng okozta a növénytüzet.

Augusztus hónap folyamán összesen 59 olyan esethez riasztották a szatmári tűzoltókat, amikor a növényzet égett. Éppen ezért felszólítják mindazokat, akik égetéssel szeretnék letakarítani tarlóikat, hogy a legalapvetőbb szabályokat tartsák be. Mindenképpen csak nappal égessenek és a tüzet ne hagyják felügyelet nélkül. Tíz hektárnál nagyobb területet egyszerre ne égessenek és eleve csak megfelelő időjárási körülmények közepette (szélcsendes időben) lássanak hozzá az égetéshez. Gondoskodjanak arról, hogy a tűz ne terjedjen át épületekre, erdőkre, egyéb mezőgazdasági területekre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: