2016-02-15 12:19:18• hírek • Szatmár.ro

Több pénzből gazdálkodik Halmi, mint tavaly

Idén közel 6 millió lej az Incze Lajos vezette község költségvetése.

Az előző évhez képest valamivel több mint 20 százalékkal nagyobb költségvetésből, összesen 5.925.000 lejből gazdálkodhat Halmi község polgármesteri hivatala. Mint azt Incze Lajos polgármestertől megtudtuk: az összeg jelentős részét az oktatási rendszer működtetésére fordítják, 2,4 millió lejt különítettek el az iskola és az óvodák költségeinek a biztosítására.

Persze a költségvetésből jut fejlesztésekre is. Az egyik legfontosabb befektetés sok községbeli mezőgazdász, főleg epertermesztő életét könnyíti majd meg. A jelenlegi vásártérnél megkezdik idén egy eperátvevő központ létrehozását. Most 450 ezer lejt különítettek el erre, a befektetés összességében ennek a duplájába kerül majd.

Az új iskola több mint 1000 négyzetméteres udvarát térkövekkel fogják befedni. A köveket már tavaly megvették, a lerakás költsége 50 ezer lej lesz, ezt természetesen elkülönítették az új költségvetésben.

Az Incze Lajostól kapott információk szerint 50 ezer lejt költenek majd idén a vízhálózat bővítésére, 255 ezer lejt pedig kanalizálásra.

A helyi tanács által elfogadott költségvetésben 300 ezer lejt különítettek el útaszfaltozásra. Mivel aszfaltozásra pályáztak is, amennyiben a pályázat nyer, a költségvetésben szereplő összeget más célokra használják majd fel.

A mezei utak állapotának javítására is minden évben nagy figyelmet fordít a polgármesteri hivatal, idén erre 20 ezer lejt szánnak, ugyanúgy, ahogy a kultúrotthonok általános karbantartására is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: