2012-11-20 16:27:12• hírek • MTI

Több pénz kell Romániának

Herman Van Rompuy
Herman Van Rompuy

A román parlament határozatban foglalt állást kedden arról, hogy nem tükrözi Románia célkitűzéseit a Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke által javasolt 2014-2020-as uniós költségvetés-tervezet.

A román parlament két háza együttes ülésen jelentős szavazattöbbséggel fogadta el a határozatot, amelyben szorgalmazza, hogy Traian Basescu államfő határozottan képviselje a csütörtökön kezdődő EU-csúcson az Európai Bizottság által korábban javasolt költségvetés-tervezetet, amely szerint Románia több pénzt kapna, mint a Van Rompuy által javasolt tervezet szerint.

Victor Ponta román miniszterelnök szerint ez utóbbi 7-8 milliárd eurót vonna el Romániától a következő uniós költségvetési ciklusban. A határozat szerint az unió új költségvetésének a szolidaritást és a tagországok közötti lemaradás csökkentését kell erősítenie. "Románia számára elfogadhatatlan, hogy a büdzsé hátrányos megkülönböztetésben részesítse a tagországokat" - olvasható a dokumentumban.

A parlament azt követően foglalt állást, hogy a román kormányfő és Traian Basescu között vita alakult ki arról, milyen álláspontra helyezkedjen Románia az unió költségvetésével kapcsolatban. Ponta korábban úgy nyilatkozott, hogy Romániának a vétójogával is élnie kell, ha a Van Rompuy-féle költségvetés-tervezet érvényesül.
Kedden Basescu ismét leszögezte, hogy nem válik hasznára Romániának, ha a vétójog alkalmazásával fenyegetőzik, hiszen akkor azt kockáztatja, hogy az EU-csúcsot megelőző tárgyalásokból eleve kirekeszti magát. Az EU-csúcson Basescu képviseli Romániát.

Az európai politikák romániai központja nevű civil szervezet elemzése szerint az EU 2007 és 2013 között 34 milliárd eurót bocsátott Románia rendelkezésére, az új büdzsétervezet szerint Bukarest 40-45 milliárd euróra számíthat. Ez az összeg azonban minden bizonnyal nő majd, kérdéses viszont, hogy mennyivel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: