2014-11-24 16:52:07• hírek • MTI

Tízszázalékos béremelést ígért Remus Pricopie a pedagógusoknak

Két lépcsőben összesen tízszázalékos béremelést helyezett kilátásba a pedagógusoknak Remus Pricopie oktatási miniszter, aki szerint az intézkedés fedezetét beillesztik majd a körvonalazódó jövő évi költségvetésbe.

A miniszter az oktatás helyzetéről szervezett egyik vitán kijelentette, hogy 2015. március 1-jétől 5 százalékkal, majd szeptember közepétől, az új tanév kezdetekor újabb 5 százalékkal emelik a pedagógusok bérét. Ezt a szándékot Darius Valcov költségvetésért felelős miniszter is megerősítette.

Pricopie emlékeztetett, hogy az oktatásnak szánt jövő évi finanszírozásról még tárgyalások folynak a kormányban. A jövő évi büdzsé nagy vonalakban már ismert, és eszerint lehetséges a béremelés - szögezte le a miniszter. A kormány december 10. után terjeszti a parlament elé a jövő évi állami költségvetés tervezetéről szóló törvényt.

Hétfőn mutatták be Bukarestben az UNICEF-nek az oktatás helyzetéről készített jelentését, amely szerint az Európai Unióban Románia fordítja a legkevesebb pénzt erre a célra, s ez jelentős gazdasági veszteségeket okoz az országnak.

A dokumentum szerint ha Románia 2025-ig az oktatás finanszírozására GDP-arányosan kevesebb mint 6 százalékot fordít, akkor a következő tíz évben a gazdaságot 12-17 milliárd euró veszteség éri.

Az oktatási törvény 2011 óta szabályozza, hogy az oktatást a GDP 6 százaléka illeti meg, de ezt azóta sem sikerül betartania egyetlen kormánynak sem amiatt, hogy nincs elég pénz az állami költségvetésben. Az oktatásra fordított pénz jelenleg a GDP 3,4 százalékát teszi ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: