2011-02-24 12:35:41• hírek • Szatmár.ro

Tévhitek a szoptatással kapcsolatban

A kezdő édesanyáknak nem egyszer gondot okoz a helyes mellretétel, vagy az, hogy mikor szoptassanak, és bizonyos kérdésekben tanácstalanok, hiszen rengeteg ellentmondásos információt hallani erről. A Szatmár.ro baba-szakértője, Gödri Réka a szoptatással kapcsolatos tévhitekről tájékoztatja olvasóinkat. 

1. Csak akkor érdemes elkezdeni a szoptatást, amikor már belövellt a tej.

Az újszülött kisbabáknak nagyon erős szopási reflexe van, és érdemes őket a születésük után minél hamarabb mellre helyezni. A tej belövellése előtt már van kolosztrum (előtej) és fontos, hogy a kisbabák hozzájussanak ehhez a mennyiségre kevés, de annál értékesebb táplálékhoz. A kisbaba születését követő napokban a gyakori mellre helyezéssel elkerülhetjük a tej belövellésével járó kellemetlen tüneteket- a mell megduzzadását, megkeményedését, elősegítjük a méh összehúzódását, valamint a szopás, az édesanya közelsége a kisbabát is megnyugtatja.

2. A kisbaba nem bírja ki két szoptatás között a három órát, tehát nem elég a tej, pótlás kell neki.

Ez is téves elképzelés. Az újszülöttek gyomra nagyon kicsi, ezért egyszerre csak keveset tudnak enni. Az anyatejet hamar meg is emésztik, ezért számukra az az ideális, ha gyakran szophatnak- erről szól az igény szerinti szoptatás. Ha a kisbabánkat éppen megetettük, és fél óra-óra múlva ismét kér, bátran szoptassuk meg. Ez különösen érvényes az első hetekben, amikor a tejtermelés rendesen beáll, de ugyanúgy érvényes az úgynevezett növekedési ugrások időszakában (általában kb. 6 hetes, 3 hónapos, 6 hónapos korban). A gyakori szopással a kisbaba biztosítja magának a szükséges tejmennyiséget, ugyanis minél több inger éri a mellet, annál többet fog termelni. Ha pótlást adunk a babának, ez a tejtermelés rovására mehet, ugyanis ha a kisbaba kevesebbet szopik, kevesebb tej is fog termelődni.

3. A mellbimbó attól sebesedik ki, hogy a kisbaba sokat szopik

Nem, a mellbimbó kisebesedése arra utal, hogy a baba nincs helyesen mellre helyezve. A mell sebesedésének elkerülése érdekében, érdemes odafigyelnünk a megfelelő szoptatási testhelyzetre. A kisbaba egész teste legyen az édesanya felé fordítva (legyen azzal párhuzamos), és ne csak a fejét fordítsuk magunk felé. Győződjünk meg róla, hogy a baba ne csak a mellbimbót kapja be, hanem a bimbóudvar egy részét is. Ha így járunk el, a kisbaba hatékonyan tud szopni, és a mellünk sem sínyli meg a szoptatást, bármennyi időt is tölt a kisbaba a mellen.

4. Az anyatej nem oltja a szomjat, ezért a kisbabának teát is kell adni.

Az anyatej a legcsodálatosabb táplálék: egyszerre oltja a kisbabák éhségét és szomját. A kizárólag szoptatott kisbabáknak hat hónapos korig nincs szükségük más folyadékra, és hat hónapos kor után sem feltétlenül. A hozzátáplálás elkezdése után megpróbálhatjuk vízzel kínálni a kisbabát miután szilárd ételt adtunk neki, különösen ha ez nyáron történik. (de nem kötelező, szoptatással továbbra is olthatjuk a szomjukat is).

5. Ha a kisbaba két szoptatás között is nyűgös, a legjobb megoldás egy játszócumi

A cumi használata elronthatja a kisbabák szopási technikáját és az úgynevezett cumizavarhoz vezethet. Azért sem ajánlott a cumi, mert ha a kisbaba cumizva elégíti ki szopási szükségletét, kevesebbet fog szopni, így a mellet kevesebb inger éri, és kevesebb tej is fog termelődni. Ezért szoptatott csecsemők esetében kerüljük a használatát, a kisbaba szopási szükségletét inkább gyakori szoptatással elégítsük ki.

A szoptatással kapcsolatos korszerű információkat találhatunk a La Leche Liga romániai portálján: http://www.lll.maternet.ro illetve www.lll.hu honlapon. Szoptatási problémák esetén ne adjuk fel, hanem tájékozódjunk megfelelőképpen, vagy keressünk egy szoptatási tanácsadót.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: