2011-04-30 12:43:57• hírek • Szatmar.ro

Szovjet filmklasszikusok a Youtube-on

Tucatjával teszi hozzáférhetővé az egykori szovjet filmklasszikusokat az azokat egykor gyártó moszkvai filmvállat.

A Moszfilm és a közösségi videomegosztó közötti megállapodás értelmében kezdetnek ötven legendás film kerül fel a portálra. A kezdeményezés nemcsak azért izgalmas, mert új életre kelti a porosodó filmtekercseket, hanem azért is, mert többségüket először láthatja a szélesebb külföldi közönség.

A produkciók felirattal láthatók a YouTube-on, és a Moszfilm arra is ígéretet tett, hogy hetente öt újabb címmel bővíti a kínálatot, így év végére kétszáz műből álló katalógus áll a portál látogatóinak rendelkezésére.

A jelenleg már megtekinthető filmek között szerepel a Halló, itt Iván cár! című 1973-as vígjáték, valamint az 1969-es Beloje szolnce pusztyini, az első szovjet eastern, amit máig hagyományosan minden űrhajós megnéz a felszállás előtt.

Az ínyencek a Volga-Volga című harmincas évekbeli zenés vígjátékot is megnézhetik, amely a fáma szerint Sztálin kedvence volt. A filmbarátok számára azonban talán ismerősebben cseng majd Andrej Tarkovszkij mozijának címe, a Tükör, ami 1975-ben készült.

Mint Karen Sahnazarov, a Moszfilm igazgatója leszögezte: a YouTube-megállapodással az volt a vállalat célja, hogy a felhasználók jó minőségű, legális videón nézhessék meg a filmeket, és elkerüljék a kalózkiadványokat.

A Moszfilm története a Szovjetunió születése után, a húszas években kezdődött. Akkoriban a filmgyártás az állami Goszkino vállat kezében összpontosult. Jelenlegi nevét a vállalat 1935-ben vette fel, produkciói elején a legendás szimbólummal, a Munkás és paraszt nő szobrával együtt fémjelzi filmjeit.

A Moszfilm alkotásai a www.youtube.com/mosfilm címen tekinthetők meg.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: