2015-10-02 11:58:39• hírek • Szatmár.ro

Szerződést írtak alá a repülőtér felújításáról és a vízhálózat bővítéséről

Szatmárnémetiben járt Marius Nica, az európai alapok minisztere.

A Szatmár Megyei Tanácsnál nagy nap volt a pénteki: Szatmárnémetibe látogatott ugyanis Marius Nica, az európai alapok minisztere, aki két fontos szerződést aláírni jött a szatmári megyeközpontba. Az egyik a repülőtér felújításáról, a másik a megyei víz- és szennyvízhálózat kibővítéséről szól.

Adrian Stef megyei tanácselnök elmondta: mindkét szerződés nagyon fontos a megye fejlődését, jövőjét illetően. Elmondása szerint már nagyon rég a miniszter nyakára járnak Mircea Govorral ezek ügyében, elnézést is kértek a rengeteg telefonálásért és megkeresésért. A most aláírt két szerződés összege 22 millió euró, ebből a nagyobbik részt - 15 millió eurót - a repülőtér felújítására költhetik el, december 31-ig!

Marius Nica rövid beszédében kijelentette: remélhetőleg a 2014-2020-as pályázati időszakban még több pénzt hív le Szatmár megye.

A repülőtér felújításáról szóló szerződést ugyan csak most írták alá, de a munka már egy ideje zajlik. A Szatmár Megyei Tanács - tudatában annak, hogy lesz pénz a felújításra - saját tartalékaiból kiutalt némi pénzt a munkálatok megkezdésére, így nem okoz gondot, hogy december 31-ig be kell fejezni a munkát. "A megyei tanács vezetősége bátor volt, a bátorság pedig sikerhez vezetett" - mondta a miniszter. Stef szerint a repülőtér felújításának a 45 százalékánál tartanak most, a munkálatok elvégzésekor pedig új, nagyobb kifutópálya, nagyobb és modernebb épület várja majd az utasokat. A megyei tanácselnök szerint ha most nem végeznék el a felújítást, az a szatmári repülőtér végét jelentené, ugyanis az nem felelne meg a hamarosan életbe lépő standardoknak.

Aláírták a repülőtér felújításáról szóló szerződést

A másik aláírt szerződést az Apaserv Rt.-vel kötötte meg a minisztérium, ennek keretében egyebek mellett  kiterjesztik Halmi, Túrterebes és Szatmárpálfalva kanalizálási rendszerét, Nagymajtényban és Gilvácson a vízhálózatot fejlesztik és különböző tehergépjárműveket is vásárolnak.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: