2014-09-15 19:24:08• hírek • Kocsis Zoltán

Szeretettel nevelni, diákokat kihívások elé állítani és elvezetni Krisztushoz

A hagyományoknak megfelelően szentmisével kezdték az új tanévet a Hám János Római Katolikus Líceum diákjai a Székesegyházban. Az eseményen tiszteletét tette többek között Erdei D. István parlamenti képviselő, Riedl Rudolf, a megyei tanács alelnöke vagy éppen Maskulik Csaba és Nits János városi tanácsosok.

Az ünnepi eseményt Nm.ft. Schönberger Jenő szentmiséje nyitotta. A püspök köszöntött minden jelen lévő diákot, szülőt, pedagógust, majd külön szólt azokhoz, akik most kezdik az iskolát. Közülük ketten, Bodnár Dorottya és Szabó Gergő egy-egy verset is elszavaltak.

„Mennyire megváltozik egy iskola, ha szeretet van benne. Minden más, ha szeretet van a tanárok között, a diákok között és egymás között. Ha a szeretet a kommunikációs nyelv, akkor jó eredmények is vannak, mert a szeretet szeret vigasztalni", jelentette ki Miklós Claudiu spirituális atya. Figyelmeztetett, hogy eredményközpontú világunkban milyen fontos a vigasztalás, a szeretet. Véleménye szerint sok elismerést érdemelnek a tanárok áldozatos munkájukért, ám nem szabad feledniük, hogy a tanítás mellett legalább olyan fontos a vigasztalás.

„Tanulást, munkát, cselekvést kezdünk a mai napon és akkor lesz értelme, ha örömmel és önátadással fogjuk végezni", mondta köszöntő beszédében Ádámkó István igazgató. A diákokhoz szólva elmondta, kihívások elé állítják majd őket, amelyek célja, hogy Krisztushoz vezessék őket. A szülőknek megköszönte a bizalmat és beszámolt a szülői konzultatív csoport megalakulásáról. Köszönetet mondott Kóczinger Éva eddigi aligazgatónak és bejelentette, hogy helyét Csapó-Ilyés Attila veszi át.

Ádámkó kiemelte, hogy az iskolakezdés előtt a diákok is hozzájárultak termeik díszítéséhez. Beszámolt a nyár során elvégzett felújítási munkálatokról, kiemelve az óvoda új kerítését és több folyosó és osztályterem kifestését. Méltán említhette elégedettséggel a 93,88%-os érettségi sikerességi arányt is.

„Úgy gondolom, hogy hibáink és gyengeségeink felismerése és tudatosítása legalább olyan fontos, mint hogy sikereinknek és eredményeinknek egyaránt örvendeni tudjunk. Meggyőződésem, hogy ezek összessége járulhat hozzá tervezhető jövőnk megalapozásához! Természetesen hagynunk kell, hogy a kis vagy nagy sikerek megerősítsenek, bátorítsanak, motiváljanak bennünket és hinnünk kell abban, hogy nagyobbra születtünk!", jelentette ki Ádámkó.

Köszöntötte a jelenlévőket Riedl Rudolf, elismerését tolmácsolva az iskola vezetői és pedagógusai számára. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes azon véleményének adott hangot, hogy mindenki számára fő célkitűzés az értékalapú nevelés, az értékközvetítő iskola kell legyen. „A boldog gyermekkor és a tanulás meg a munka sikeres ötvözésével lehet sikeres felnőttet nevelni!", jelentette ki.

A Hám János Római Katolikus Líceum összesen 685 diákkal vág neki az új tanévnek. Ebből 214 óvodás és 471 iskolás. A tantestület 50 tagból áll, közülük 33-an címzetesek, a teljes munkaközösség pedig 79 fős.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: