2014-10-26 17:38:07• hírek • Szatmár.ro

Szerdán írják alá a színház felújításáról szóló szerződést

Az Északi Színház épületének felújítására már 2008-ban készült egy megvalósíthatósági tanulmány, viszont csak jóval később, 2012-ben volt alkalom és lehetőség arra EU-s pénzt szerezni.

Elutasították a közbeszerzési eljáráson vesztes cég óvását, hamarosan kezdődhet a felújítás.

Mint azt már megírtuk, augusztusban két cég jelentkezett a közbeszerzési eljárásra, amelyen keresztül a Polgármesteri Hivatal kivitelezőt keresett az Északi Színház felújítási munkálatainak elvégzésére. A közbeszerzési procedúrán a Tarr&Tarr kft. nyerte el a munkálatok elvégzésének jogát, ám a vesztes fél - a Solpress kft. -  megóvta az eredményt.

"Az Óvásokat Elbíráló Bizottság nem hagyta jóvá a Solpress kft. fellebbezését, így nem kell újabb licitet kiírni és így szerdán aláírhatjuk a szerződést a győztes céggel, így hamarosan meg is kezdődhet az Északi Színház felújítása" - tudtuk meg Koncz Andreától, a polgármesteri hivatal nemzetközi pályázatokért felelős irodájának vezetőjétől.

A pályázat - amellyel a polgármesteri hivatal még 2012-ben 2,3 millió eurót nyert a patinás színházépület felújítására - befejezésének a határideje 2015 decembere. Ugyan a tervek aktualizálása, az újabb és újabb közbeszerzési eljárások kiírása miatt már kevés idő áll a kivitelező rendelkezésére, a szakemberek szerint ha gőzerővel fognak dolgozni, be lehet fejezni a munkát a megadott határidőig.

A felújítás kivitelezőjének a feladatai közé tartozik a tetőszerkezet, az előadóterem, a nézőtér, az egyéb helyiségek teljes belső felújítását, a fűtés-, elektromos-, víz- és kanalizálási rendszer cseréje és modernizálása, az épület külső rehabilitálása, a külső díszkivilágítás korszerűsítése, 1041 négyzetméternyi járda, út és zöldövezet rehabilitálása/kialakítása. A cég feladata a technikai eszközök korszerűsítése is: a légkondicionáló berendezéstől egészen a színpadi felszerelésekig.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: