2008-01-15 15:57:19• hírek • István Löchli

Újra fellép megyénkben a Háromszék Táncegyüttes

 Ezúttal a Csávási ballada című előadást láthatja a szatmárnémeti közönség.
Ismét fellép megyénkben a méltán híres Háromszéki Táncegyüttes. Ezúttal a Csávási ballada című előadást láthatja a közönség az Északi Színházban, valamint a nagykárolyi Városi Színházban.

A Háromszék Táncegyüttes új előadásában a világhírű szászcsávási zenészekkel eljuthatunk egy magyar lakodalomba, egy román keresztelőbe és egy cigány bálba, majd kilépve ebből a hagyományos körből bemutatnak egy városi táncházat és egy fényes nyugati koncertet is.

"A három prímás eredetileg sohasem zenélt egy csapatban. Az együttzenélés és a világhír útjára igazából a táncházmozgalom indította el a csávásiakat, hiszen ide mindig együtt hívták meg őket, innen vitték tovább őket koncertekre, lemezfelvételekre. Mindezek felmutatása mellett előadásuk egyedi kísérlet arra, hogy a küküllőmenti egymás mellett élő három különböző nemzetiségnek egyszerre legyen kulturális követe a nagyvilágban." - áll a táncegyüttes ismertetőjében.

A sepsiszentgyörgyi bemutató után teltház előtt játszottak Budapesten a Nemzeti Színházban, kiegészülve a magyarországi Jászság Népi Együttes – és a délvidéki Cirkalom Néptáncegyüttes tánckaraival. A darab a Kortárs Művészeti Fesztivál megnyitó előadása volt.

Az előadásra január 23-án, szerdán 19 órakor a Szatmári Északi Színházban kerül sor, majd Nagykárolyban a Városi Színházban január 24–én, 19 órai kezdettel. A jegyek ára felnőttek részére 10, diákok és nyugdíjasok számára pedig 5 lejbe kerül.

A valós történetből és balladai szálakból felépített előadás, a mára már világhírű szászcsávási zenész-dinasztia történetét dolgozza fel. Amint a balladák sajátja is, törekszünk az egyediből kiragadni az általánost, hiszen a zenészcsaládok sajátos világszemléletét és életmódját szeretnénk a nagyközönség (illetve a nagy-közösség) elé tárni, mint érvényes európai kulturális hitvallást.

Megmutatjuk hogy a prímások kiválasztását sokszor vetélkedők határozták meg, egy magyar lakodalom, egy román keresztelő vagy egy cigány bál alkalmával, kialakítva az évek során azt az érezhető minőségi szintet, ahova ma eljutottak. Ez a versengés viszont az egészséges konkurencián túlmenően oda vezetett, hogy ma már nem játszanak együtt, külön “bandákba” járnak el zenélni, csak a táncházmozgalom révén, a táncházakban és koncerteken válik lehetővé hogy egységes zenekarként együtt muzsikáljanak.

A történet a 70-es években kezdődik és napjainkban fejeződik be, értékes zene és táncanyagok, eredeti gyűjtések kerülnek feldolgozásra benne, hiszen a csávási zenészek mindhárom nemzetiség mulatságaiba jártak zenélni. Célunk ennek a kulturális sokszínűségnek a felmutatása a műsorban. Többek között megmutatjuk hogy a prímások kiválasztását sokszor vetélkedők határozták meg, kialakítva az évek során azt az érezhető minőségi szintet, ahova ma eljutottak. Ez a versengés viszont az egészséges konkurencián túlmenően oda vezetett, hogy ma már nem játszanak együtt, külön "bandákba" járnak el zenélni, csak a táncházmozgalom révén, a táncházakban és koncerteken válik lehetővé hogy egységes zenekarként együtt muzsikáljanak.  


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: