2015-11-25 10:50:55• hírek • Szatmár.ro

Szavak a középpontban

A Szent Család templomban tartják november 29-én, este hét órától az első adventi ifjúsági imaórát.

Advent mindannyiunk számára a felkészülés, az elcsendesedés, az elmélkedés ideje. A négy vasárnapot magába foglaló Krisztusvárás ugyanakkor lehetőség a bennük élő szavak, az érzések kimondására is. Életünk örömök és gondok, vágyak és kétségek között telik, döntéseink meghozatalában azonban nem mindegy, hogy milyen értékrendszer szerint élünk, mi alapján állítjuk be az életünket.

Ezt figyelem előtt tartva készítette el nemrég az adventi ifjúsági imaórák segédanyagát az Egyházmegyei Ifjúsági Iroda és küldte ki a különböző plébániákra. Az előző évekhez hasonlóan ugyanis idén is megrendezik a négy találkozási alkalmat jelentő adventi ifjúsági imaórákat, amelyek tematikája azonban most a szavakra és a mögöttük levő értelemre épül. Az első ilyen imaórát november 29-én a Szent Család templomban tartják Bátorító szavak cím alatt. A második találkozás december 6-án lesz a Szentlélek templomban, Lelkesítő szavak címmel; a harmadik december 13-án, a Kis Szent Teréz templomban, Életadó szavak gondolatkörben; az utolsó pedig december 20-án, a Székesegyházban, Gyógyító szavak témakörben. Mindegyik imaóra este hét órás kezdési időpontokkal lesz megtartva a helyi ifjúsági közösségek rendezésében, de nem csak az ifjúságnak - bármely korosztály képviselőit szeretettel várják az elmélkedéseket, imákat és énekeket is magukba foglaló programokra.

A szatmárnémeti helyszínek mellett már tudott, hogy Nagykárolyban is lesznek adventi imaórák - ott a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum szervezi ezeket.

Adventi ifjúsági imaórák 2015-ben

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: