2013-06-07 11:32:26• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmárnémetiben találkoztak a határmeneti megyék képviselői

Június 6-én, csütörtökön Szatmárnémetiben találkoztak a magyar-román határ mentén található nyolc megye képviselői. A megbeszélés tárgya a Magyarország.-Románia Határon Árnyúló Együttműködési Program 2014-2020 előkészítése volt.

Az erdélyi Szatmár, Bihar, Arad és Temes valamint a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád megyék képviselői az együttműködés területeiről, a prioritásokról tárgyaltak.

„Körvonalazódnak már a prioritások és remélem, hogy nemsokára meg tudunk egyezni, nyilatkozta a megbeszélést követően Adrian Stef. A négy romániai megye már megfogalmazta prioritásait, ám ezeket egyeztetni kell a magyarországi partnerek elképzeléseivel", tette hozzá a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

A szerdai megbeszélések nyomán a nyolc megye képviselői életre hívtak egy közös munkacsoportot, melynek feladata az lesz, hogy kidolgozza a 2014-2020-as költségvetési évre az együttműködési terveket, felmérje a szükségleteket, lehetőségeket. A következő hat évben a nyolc megye különböző határon átnyúló, transznacionális programok keretein belül legkevesebb 224 millió eurót pályázhat meg és hívhat le.

A szerdai találkozóra alig egy héttel azt követően került sor, hogy május 30-án Szatmárnémetiben látogatott Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Akkor Stef arra kérte a diplomatát, segítsen felgyorsítani az egyeztetések sorozatát Bihar, Arad, Temes, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád megyék között.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: