2010-09-20 12:56:19• hírek • Szatmar.ro

Szatmári siker Törökországban

Sokan úgy tartják, lovas nemzet a magyar, térségünk lakosai mégsem áldoznak a lovassportoknak. Úgy tűnik idén mégis rendkívüli sikert ért el két Szatmár megyei lakos is az Isztambul melletti távlovaglási versenyen.

A kalandfilmekből jól ismert sivatagi versenyen vett részt hazánkat és egyben megyénket képviselve Heidel Attila és Dumitrán Zsolt. A tőlünk 2400 kilométerre zajló balkáni bajnokságot a Nemzetközi Lovas Szövetség szervezte és összesen 18 ló indult Törökország, Bulgária és Románia részvételével. Annak ellenére, hogy hazánkban még igen gyermekcipőben jár a távlovaglás, elmondhatjuk, remekül szerepeltek a szatmáriak, hiszen a 120 km távolságú versenyt ketten is megnyerték.

Elsőként Heidel Attila ért célba, azonban a bírók sántaságot véltek felfedezni lován közvetlenül a célba érést követően, így kizárták a versenyből. Az első helyezést így az őt követő Dumitrán Zsolt kapta, aki a Héja nevű arab telivéren tette meg a távot.

Csapatként nem vehettek részt a versenyen, hiszen ehhez hiányzott a harmadik - a csíkszeredai - romániai versenyző, aki útközben lesérült, egyéniben azonban rendkívüli teljesítménynek nevezhetjük a végeredményt.

Az olajsejkek által is közkedvelt versenyen immár tehát nevet szereztek a szatmáriak, akik a helyi versenyzőket is legyőzve megmutatták, lehet még sportot csinálni megyénkben.

A Romániai Lovas Szövetség által elfogadott hat lovas sportágban egyébként már hárman bizonyítottak a szatmáriak közül. Fogathajtásban Rákóczi Gergő, díjugratásban Jakab Áron, ifiben Boer Blanka ért el remek eredményeket, jelenleg pedig a két sivatagot megjárt büszkélkedhet dobogós helyezésével.

A Magyarországon született Héja arab telivér felmenőiről egyébként tudni kell, hogy régi családból származik. Anyja mongóliai ménesből került ki, apja pedig a Moszkvai golappályán volt győztes.


Az arab telivér első helyezést ért el Törökországban (fotó: archív)
Az arab telivér első helyezést ért el Törökországban (fotó: archív)


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: